Ma: 2024.02.27. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Az egészségügyért felelős államtitkárral ápolt „kitűnő kapcsolatával” kérkedik a gazdasági titok megsértéséért elítélt Harmat Sándor, aki ismét zsíros állami pályázatok környékén bukkant fel - az államtitkár ma felajánlotta lemondását
Privatkopo.hu 2018. 10. 02. 16:58:00

Harmat Sándor az elmúlt években több gyanús ügy kapcsán is a hatóságok látókörébe került. Tevékenységét vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal, valamint a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága. A férfi legújabban - 12-13 milliárd forint összértékű - MR-készülékek beszerzésével kapcsolatos pályázatokkal összefüggésben „szervezkedik”, és azzal henceg a tendereken indulni kívánó cégek vezetőinek, hogy az Orbán-kormány egészségügyért felelős államtitkára, Dr. Nagy Anikó „embere”, és mint ilyen, „sok mindent el tud intézni”. Az államtitkár viszont azt állítja: „nem áll és nem állt kapcsolatban Harmat Sándorral”.



A Privatkopo.hu információja szerint a Kaposváron sertéstenyésztő diplomát szerzett férfihez köthető az a cégcsoport, amely közreműködött a látássérülteknek szánt, mintegy 560 millió forint uniós támogatással megsegített „akadálymentesítő” szoftver kifejlesztésében.  A támogatást 2013 márciusában nyerte el a Sysform Kft., amely a megnyert pályázatot később átruházta a Chemium Kft-re.  (Erre a folyósító hivatal engedélyével, hármas megállapodásban, lehetőség volt.) Utóbbi cég többségi tulajdonosa 2008-tól 2011 októberéig Harmat Sándor felesége, Harmat Anita volt. A vállalkozás székhelye 2011 és 2015 között megegyezett Harmat Sándor tataházai bejelentett lakcímével.

A gyengén látókon segíteni hivatott projekt szakmai alvállalkozója a Noispot Innovations Kft. volt, amelynek háttércégében, a Noispot Holding Kft.-ben 2015 júliusáig érdekeltséggel rendelkezett Harmat is.

A több mint félmilliárdos EU-s támogatás fejében vállalt kötelezettség teljesítése elmaradt, az eselyegyenlito.hu oldal nem működik, noha a 2015 szeptemberében tartott sajtótájékoztatón csupán egy hónapos türelmi időt kértek a pályázat nyertesei. Azóta 3 év telt el, közben a Chemium Kft. - 2016 júliusában - zártkörűen működő részvénytársasággá (zrt.) alakult át, jelenleg végelszámolási eljárás alatt áll.

A Privatkopo.hu információja szerint az üggyel összefüggésben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság 2016 óta folytat - költségvetési csalás gyanúja miatt - büntetőeljárást. A portál megkeresésére az adóhivatal sajtóosztálya annyit közölt, hogy folyamatban lévő ügyben, a nyomozás érdekeire való tekintettel nem adhatnak részletes tájékoztatást.

A bűnügyi lap más forrásból úgy értesült, hogy a pénzügyi nyomozók vizsgálják - mások mellett - Harmat Sándor szerepét is a visszaélésben.

Azt, hogy a férfinak (valamint felségének) köze volt a Chemiumhoz, bizonyítja egy - 2013. decemberben készült - tanulmány is, amely „A Chemium Kft. külpiaci terjeszkedéssel kapcsolatos szervezeti átalakulásának lehetőségei” címet viseli. Ebben Harmat Sándor, mint a cég „kutatás-fejlesztés vezetője”, míg párja „kereskedelmi ügyintézőként” került megnevezésre.

Az egészségügyi szektor hazai történetének legnagyobb kartellje

2015 második felében az egészségügyi piacon tevékenykedő nagyobb cégek képviselői többször is összegyűltek az egyik budapesti kávézóban, hogy egyeztessenek az Európai Unió által támogatott fejlesztési pályázatokról. Ezekből a „kávézgatásokból” születhetett meg a szektor hazai történetének valószínűleg legnagyobb kartellje, amiben néhány, állítólagos kormányzati kapcsolatokkal „villogó” ember mozgathatta a szálakat. A kávéházi egyeztetéseken dőlt el, melyik kórház melyik pályázatán melyik cégnek milyen ajánlattal kell nyernie.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2016. április 11-én versenyfelügyeleti eljárást indított a Siemens Healthcare Kft., a GE Hungary Ipari és Kereskedelmi Kft., a PHILIPS Magyarország Kft., a Variotrade Kft., a HOGE Orvosi Műszer Kft., a Premier G. Med Kft., a Med&Trade Co. Bt., az INNOMED MEDICAL Orvostechnikai Fejlesztő és Gyártó Zrt., a Getronics Magyarország Informatikai és Kommunikációs Megoldások és Szolgáltatások Kft., a PASCAL TEAM Kereskedelmi és Mérnöki Szolgáltató Kft., a Silver Wood - IT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a MEDIMAT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a MEDI-CONT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a VMD Kórház Technológiai Zrt., a Novelmedix Zrt., az Artmed Kft., az Euromedic Technology Kft., az EUROMEDIC DENT Kft., a Medirex Zrt., a Mediszer Kórháztechnika és Kereskedelmi Kft., valamint a Chemium Kereskedelmi, Szolgáltató és Gyártó Kft. vállalkozással szemben - előzetes értesítés nélküli - helyszíni vizsgálatok (házkutatások - a szerk.) egyidejű megtartásával.

                                                            A GVH indokolása

„A GVH észlelte, hogy az eljárás alá vont vállalkozások - a Chemium Kft. részéről eljáró Harmat Sándor és a VMD Zrt. részéről eljáró dr. Maróth Gáspár közreműködése és koordinálása mellett - 2015-től feltehetően olyan egyeztetéseket folytattak és információkat osztottak meg egymással, amelyek a KEOP-5.6.0/E/15-2015 azonosító számú, „Egészségügyi eszközök energia-megtakarítást célzó beszerzésének támogatása” elnevezésű pályázati konstrukcióhoz kapcsolódóan kiírt, képalkotó diagnosztikai eszközök beszerzésére szóló közbeszerzési eljárások kapcsán tanúsítandó ajánlatadói magatartások, így különösen a nyertes vállalkozások, valamint az ajánlati árak meghatározására irányultak. Az eljárás alá vont vállalkozások magatartásukkal valószínűsíthetően megsértették a versenytörvény és az Európai Unió működéséről szóló szerződés versenykorlátozó megállapodás tilalmára vonatkozó rendelkezéseit.” - olvasható a versenyfelügyeleti eljárás elrendeléséről szóló határozat indokolásában.

Korábban a Gazdasági Versenyhivatal arról tájékoztatta a sajtót, hogy a versenyfelügyeleti eljárás lefolytatására meghatározott törvényi határidő 2018. május 5. napján jár le, a bűnügyi portál megkeresésére viszont már azt válaszolták: az ügy lezárására vonatkozó határidő 2019. június 24. napra módosult.

Befolyásos kapcsolatokkal kérkedik - cáfol az egészségügyi államtitkár

Mint ismeretes: 2013-ban gazdasági titok megsértéséért jogerősen elítélték Harmat Sándort, aki egy orvosi diagnosztikumokat gyártó és forgalmazó cég alkalmazottjaként több mint 11 ezer szabadalmaztatott, ipari titkokkal, technológiákkal kapcsolatos adatállományt mentett le a társaság számítógépes rendszeréből, majd egy konkurens céghez átszerződve, annak vezetőjével megosztotta, és 2008-ban egy orosz céghez - amely addig korábbi munkáltatójával állt üzleti kapcsolatban - is el kívánta juttatni.

Harmat 2014 végétől azzal kérkedett kórházi vezetőkkel, valamint az egészségügy területén érdekelt gazdasági társaságok képviselőivel az európai uniós fejlesztésekkel összefüggésben folytatott megbeszéléseken, hogy szoros kapcsolatot ápol Zombor Gábor egészségügyi államtitkárral - felajánlva „magas szintű” kapcsolatrendszerét a sikeres pályázás érdekében. Miután Zombor 2015. augusztus 27-én váratlanul lemondott, Harmat azt kezdte híresztelni, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek ad tanácsokat az egészségügy területét érintő témákban.

Közvetlenül a Privatkopo.hu cikkének megjelenése előtt felajánlotta lemondását Dr. Nagy Anikó államtitkár

Iparági forrásokból származó információ szerint a magát befolyásos személynek láttatni igyekvő férfi legújabban - 12-13 milliárd forint összértékű - MR-készülékek beszerzésével kapcsolatos pályázatokkal összefüggésben „szervezkedik”, és azzal henceg a tendereken indulni kívánó cégek vezetőinek, hogy az Orbán-kormány egészségügyért felelős államtitkára, Dr. Nagy Anikó „embere”, és mint ilyen, „sok mindent el tud intézni”. A szóbeszéd szerint az államtitkár és Harmat több éve, a Heim Pál Gyermekkórházban végrehajtott nagyberuházás kapcsán ismerkedtek meg. Dr. Nagy 2012-től - államtitkári kinevezéséig - az intézmény főigazgató-főorvosa volt, míg a férfi tanácsadóként tevékenykedett a projekt megvalósításában.

A bűnügyi portál megkereste Dr. Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkárt, aki szűkszavúan csak annyit közölt, hogy „nem áll és nem állt kapcsolatban Harmat Sándorral”.

Legfrissebb: Dr. Nagy Anikó a mai napon, cikkünk megjelenése előtt nem sokkal, felajánlotta lemondását a miniszterelnöknek. Lapértesülések szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető Kásler Miklós már az utódját keresi.

További friss információk
Hamarosan! Valóságos cégtemetőként működött a közismert táncművész lakása
Hamis horvát orvosi iratokkal akarta késleltetni testvére börtönbe vonulását
Így húzta le a lakásvásárlókat a Szalay Mihály Attila cégbirodalmába tartozó ingatlanberuházó társaság
Megszökött a házi őrizetből a pedofíliával vádolt futballedző
Prostitúcióra bírtak rá egy 13 éves lányt a „navajonkik”
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat