Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
20 millió forintot kaphat három tévesen elítélt vádlott
bama.hu 2014. 04. 07. 11:24:00

Nem jogerősen összesen mintegy 20 millió forint kártérítést ítélt meg a bíróság annak a két férfinek és egy nőnek, akiket egy 2009-ben Meszesen elkövetett gyilkossággal vádoltak meg, majd el is ítélték őket, de a hosszú előzetes letartóztatásban töltött idő után jogerősen felmentették mindhármukat - mondta Baán Károly pécsi ügyvéd.



A védő azt nem közölte, hogy a volt vádlottak - B. Péter, F. Péter, K. Tímea - között milyen arányban osztotta fel a bíróság az összeget. Úgy tudni, a döntést megelőzően az állam tízmillió forint körüli kártérítést ajánlott fel a három személy részére, azt azonban nem fogadták el.

Az öt évvel ezelőtt elkövetett gyilkosságot az eljárás minden részében következetesen tagadták a volt vádlottak. Közvetlen, klasszikus bizonyítékokkal nem rendelkezett az ügyészség, 2011-ben elsősorban egy vádalku keretében tett, rájuk nézve terhelő vallomás alapján ítélte el őket a Baranya Megyei Bíróság.

Az elsőrendű vádlottat, egy fiatal nőt, mint bűnsegédet marasztalták el, a másodrendű vádlottat nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben találták bűnösnek. Akkor életfogytiglanig tartó szabadságvesztést kaptak, mindketten legkorábban harminc év múlva kerülhettek volna feltételesen szabadlábra. A harmadik vádlottat lopás miatt három évre ítélték.

A Pécsi Ítélőtábla viszont bizonyítottság hiányában mindhármukat felmentette 2012-ben, és előzetes letartóztatásukat is megszüntette. Az ügyészség ugyan fellebbezett, azonban a Kúria azt elutasította, így jogerőre emelkedett a felmentésük, ami után a kártérítési eljárás is megkezdődhetett. A gyilkosság valódi elkövetői viszont még mindig szabadlábon vannak, a rendőrség azóta sem állt elő újabb gyanúsítottakkal.

Az áldozat halálát huszonnyolc késszúrás okozta, támadói a lakását is kifosztották. A késszúrásokra azonban csak későn derült fény, a helyszínre hívott háziorvos ugyanis nem vette észre őket, a halál okát agyvérzésben jelölte meg. Ez nagyon megnehezítette a nyomozók dolgát, hiszen mire kiderült, hogy bűncselekmény áldozata lett az idős asszony, a helyszínen már semmilyen nyomot nem tudtak rögzíteni, mivel azt addigra már alaposan kitakarították.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat