Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Megerőszakolta a 6 éves unokahúgát, majd egy 3 kilós téglával szétverte a fejét
Privatkopo.hu 2019. 09. 15. 7:12:00

A 19 éves „K. Dániel” análisan erőszakolta meg a 6 éves Leonettát, mielőtt egy téglával szétverte a kislány koponyáját. A férfi életkora miatt nem kaphat életfogytig tartó szabadságvesztést. Nem akarjuk elrontani a rejtvényt, de a K. az bizony Kalányos, a kislány pedig az unkokahúga (volt).



Kalányos Dániel vidáman, kikerekedve érkezett első tárgyalására a Szekszárdi Törvényszékre. Nem nyilatkozhatott, de annyit elárult, hogy nagyon jól főznek a börtönben. A férfi márciusban végzett unokatestvérével, akit a vádirat szerint nem akart megölni, „csak” megerőszakolni.

A vád álláspontja az, hogy Kalányos Dániel a kis Leonettát az ut­cájukkal párhuzamos földes töltésútra csalta, ahol a kislányt a földre lökte, a végtagjait le­szorította, lerángatta a nadrágját és a bugyiját, majd análisan megerőszakolta.

Ezután keze a ügyébe került háromkilós téglával a hanyatt fekvő kislány fejét legalább hat ütéssel lényegében szétverte, majd a közeli patakba dobta, és hazament. Leonetta többszörös, nyílt darabos koponyacsonttörést, az agyállományának többszörös zúzódását, valamint darabos koponyaalapi és járomívtöréseket szenvedett el. A szakértői vélemény szerint a kislánynak esélye sem volt a túlélésre.

A szexuális jellegű bűncselekmény miatt a tárgyalás zárt ajtók mögött zajlik, ezért további részleteket hivatalosan nem lehet majd megtudni az ügyről. Mivel K. Dániel még nincs húsz­éves, ezért maximum 30 éves börtönbüntetést kaphat. A férfit az ügyészség aljas indokból, különös kegyetlenséggel, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett ember­öléssel, valamint 12. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszakkal vádolja.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat