Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Semmi meglepő: Kulcsár „bróker” tagad és "segíteni" akar
MTI 2010. 12. 03.
Megkezdte vallomástételét Kulcsár Attila a megismételt elsőfokú eljárásban. A sokmilliárdos sikkasztással vádolt Kulcsárt pénteken a Fővárosi Bíróság hallgatta meg.

Az exbróker jelezte, hogy kérdésekre nem kíván válaszolni, még személyi körülményeivel, így vagyoni helyzetével kapcsolatban sem. Korábban erről úgy nyilatkozott: "vagyontalan".

Kulcsár előrebocsátotta, hogy szerinte az eddigi eljárásban "alapvető tévedések, megalapozatlanságok voltak a nem megfelelő tőkepiaci ismeretek miatt", s ő most a vallomásával segíteni szeretné a bíróságok munkáját.

Az elsőrendű vádlott hosszú, előre megírt vallomását olvassa fel, amelynek lényege: nem volt rendelkezési, utasítási, aláírási joga a vádbeli időszakban a K and H Bank brókercégénél. Pénzt nem kezelt, nem is rendelkezhetett az ügyfelek pénzével, így nem követhetett el sikkasztást. Az ő feladata csupán a kapcsolattartás és befektetési tanácsadás volt az ügyfelek részére.

Az összesen 18 vádlott meghallgatása, illetve korábbi vallomásaik ismertetése önmagában is számos tárgyalást, több hónapot is igénybe vehet. A bírói tanács elnöke jelezte, hogy a korábbi bizonyítást teljes terjedelmében, sőt, akár még szélesebb körben is megismétlik.

További friss információk
Ügyfelét csapta be és károsította meg egy ügyvéd
X-akták: eltűnt 25 ezer dollár a NAV repülőtéri páncélszekrényéből, azonban büntetőfeljelentés nem született az ügyben - nem ez volt az első rejtélyes eset
Kábítószer-kereskedő élettársakkal szemben emeltek vádat
Ellátás helyett otthonába vitte a lebénult férfit a mentő
Gyermeket kényszerített pornográf fotók készítésére egy 30 éves patkány
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat