Ma: 2024.02.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Táskát rabolt egy 15 éves lajosmizsei jómadár
Privatkopo.hu 2021. 02. 19. 6:18:00

A lajosmizsei nyomozók a bűncselekmény helyszínén hagyott kerékpár alapján azonosították be a feltételezett tettest.



A lajosmizsei rendőrök 2021. február 18-án, éjszaka bűnügyi őrizetbe vettek egy 15 éves lajosmizsei lakost, aki a gyanú szerint néhány órával korábban rablást követett el.

A történtek forrónyomos felderítését az egyenruhások egy 54 éves asszony bejelentése nyomán kezdték meg, aki elmondta, hogy a Vasút utcán kerékpározott, amikor hátulról egy férfi nekihajtott egy biciklivel. Fellökte a nőt, és a vállán lévő táskát rángatni kezdte. A sértett ellenállt, védte értékeit, azonban az elkövető végül megszerezte a táskát, mert annak a pántja elszakadt. Az ismeretlen magával vitte az asszony pénzét, bankkártyáját, valamint a személyes iratait, azonban gyalog menekült el, így a bűncselekmény helyszínén maradt a kerékpárja, amellyel áldozatának nekiment.

A nyomozók a sorsára hagyott kétkerekűvel kapcsolatban adatgyűjtésbe kezdtek, amely rövid időn belül eredményre vezetett: beazonosították azt a 15 éves helyi fiút, aki a nap folyamán a kerékpárt használta. A tettest a lakásán elfogták, előállították, és rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt kihallgatták.

A rendőrök az illetékes ügyészségen előterjesztést tesznek a fiatalkorú letartóztatásának indítványozására.

További friss információk
Így húzta le a lakásvásárlókat a Szalay Mihály Attila cégbirodalmába tartozó ingatlanberuházó társaság
Megszökött a házi őrizetből a pedofíliával vádolt futballedző
Prostitúcióra bírtak rá egy 13 éves lányt a „navajonkik”
Ügyfelét csapta be és károsította meg egy ügyvéd
X-akták: eltűnt 25 ezer dollár a NAV repülőtéri páncélszekrényéből, azonban büntetőfeljelentés nem született az ügyben - nem ez volt az első rejtélyes eset
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat