Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Most hamis tanúzás miatt nyomoznak a „lúgos orvos” ügyében
Blikk 2018. 09. 03. 9:58:00

Júliusban végleg lezárult a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legnagyobb felháborodást kiváltó bűnügye, a rendkívüli módon elhúzódó eljárás végén 11 évre ítélték a volt barátnőjét megcsonkító (volt) kórházigazgatót, Dr. Bene Krisztiánt (fotónkon). A férfi 2013 márciusában kábította el és csonkította meg Erikát. Bár Bene ellen többféle bizonyíték is volt, és támadás után rögtön őrizetbe vették, később mégis elengedték a rendőrök, és megpróbálták megszüntetni az ellen folyó nyomozást, ami csak azután indult újra, hogy az áldozat panaszt tett.



Az ügy jogerősen lezárult, de hozzá kapcsolódóan most újabb nyomozást rendelt el a  Fővárosi Főügyészség, ezúttal hamis tanúzás miatt.

„Miután az alapügy jogerősen lezárult, az ügyben csatolt levél kapcsán a Fővárosi Főügyészség büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el” - nyilatkozta Bagoly Bettina, a főügyészség szóvivője, majd hozzátette: gyanúsított kihallgatására eddig nem került sor.

A szóban forgó levelet névtelenül, a börtönből küldték, és azt írták benne, az elkövető valaki más, mint Dr. Bene Krisztián. Ezt a levelet akarta felhasználni Bene ügyvédje, de az ügyészség beazonosította a feladót, és megállapították, hogy az abban írottak nem fedik a valóságot. 

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat