Ma: 2024.02.24. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Két év fogházra ítélték a Mercedes-gyárat robbantással fenyegető nőt
propeller.hu 2014. 10. 13. 19:06:00

Jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre ítélte hétfőn a Kecskeméti Törvényszék azt a nőt, aki kétszer is robbantással fenyegetette meg a kecskeméti Mercedes-gyárat - közölte Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője.



A Kecskeméti Járásbíróság - első fokon - közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt két év börtönbüntetésre ítélte a vádlottat, ezt a másodfokon eljáró törvényszék fogház fokozatra enyhítette.

A Mercedes-gyárban dolgozó 33 éves kecskeméti nő 2014. május 7-én, majd május 20-án bombariadóval fenyegette meg a kecskeméti üzemet. A második eset után elfogták és előzetes letartóztatásba helyezték.

A nő korábbi vallomása szerint munkahelyi konfliktusai miatt hívta fel kétszer is a rendőrség segélykérő számát és jelentette be, hogy bomba fog robbanni a gyárban.

A gyárat a fenyegetések miatt kétszer kellett kiüríteni, kétszer kétezer embernek kellett elhagynia a területet, leállt a termelés, egy-egy műszak kiesett. Az első esetben 75, a másodikban kilencven rendőr keresett bombát a gyárban. Robbanószerkezetet nem találtak.

További friss információk
Így húzta le a lakásvásárlókat a Szalay Mihály Attila cégbirodalmába tartozó ingatlanberuházó társaság
Megszökött a házi őrizetből a pedofíliával vádolt futballedző
Prostitúcióra bírtak rá egy 13 éves lányt a „navajonkik”
Ügyfelét csapta be és károsította meg egy ügyvéd
X-akták: eltűnt 25 ezer dollár a NAV repülőtéri páncélszekrényéből, azonban büntetőfeljelentés nem született az ügyben - nem ez volt az első rejtélyes eset
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat