Ma: 2024.02.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Sorsolással nyerte meg a félmilliárdos MTVA pályázatot a Főtaxi - a 6x6 Taxi a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult jogorvoslatért
Privatkopo.hu 2019. 12. 16. 7:28:00

A Privatkopo.hu értesülése szerint néhány napja eredményt hirdettek abban a 2 évre szóló, 500 millió forint keretösszegű, „fuvarszervezési szolgáltatás/taxiszolgáltatás” elnevezésű közbeszerzési eljárásban, amelynek ajánlatkérője a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) volt. A második nekifutásra érvényesnek minősített tendert a Főtaxi nyerte. Mégpedig nem akármilyen körülmények között, ugyanis a két pályázó (a korábbi szolgáltató, a 6x6 Taxi, valamint a Főtaxi) az értékelés során egyforma pontszámot ért el, így sorsolással döntöttek a nyertesről, és a szerencse a Főtaxinak kedvezett.



Az előzmények nem voltak furcsaságoktól mentesek, hiszen az első, 2019. július 2-án közzétett hirdetményt - a 6x6 Taxi panasza miatt - az MTVA augusztus 9-én érvénytelenítette és kilenc nappal később újabb pályázati felhívást tett közzé. Az abban szereplő kritériumokat több ponton megváltoztatták az első kiíráshoz képest, amelyben még olyan paramétereket határoztak meg, amelyeknek egyedül a Nagy Elek érdekkörébe tartozó Főtaxi tudott (volna) megfelelni.

A második, módosított pályázati kiírásban viszont már olyan elvárásokat határozott meg az MTVA, amelyek inkább a 6x6 Taxi sikerét vetítették előre.

A pályázati kiírások furcsaságairól ebben a cikkben számolt be a Privatkopo.hu:

http://www.privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=Joghalo&AN=mutyisztantaxi&MN=Joghalo&LN=Hungarian

Nem kis meglepetést okozott a taxistársadalomban, hogy a benyújtott pályázatok értékelése „döntetlen” eredményt hozott, azaz a két vetélytárs, a 6x6 Taxi és a Főtaxi egyforma pontszámot ért el. Ezt követően sorsolással döntöttek a nyertesről. A szerencse a Főtaxinak kedvezett, így Nagy Elek társaságáé lett a félmilliárd forintos megbízás. Legalábbis jelen állás szerint.

Ugyanis a 6x6 Taxi vezetősége az alábbi tartalmú sms-t küldte munkatársainak az eredményhirdetést követően.

„MTVA pályázat! Fontos!

Tisztelt Kollégák! Tájékoztatunk Benneteket, hogy az MTVA taxi szolgáltatásról szóló közbeszerzési pályázata a mai napon lezárult. Társaságunk minden jogszabálynak és pályázati előírásnak megfelelő szakmai anyagot nyújtott be az ajánlatkérőnek. Délután megtörtént az eredmény kihirdetése, sorsolás formájában, amelynél nem Társaságunkat hirdették ki nyertesnek. Fontos, hogy tudjátok, a pályázat során súlyos eljárási hibákat tapasztaltunk, ezért megítélésünk szerint kizárólag a 6x6 Taxi által benyújtott anyag felel meg a pályázati előírásoknak, ennek értelmében a legmagasabb szintű jogorvoslati kérelemmel éltünk a Közbeszerzési Döntőbizottság felé. Ezt már korábban megtettük, még a sorsolás előtt beadtuk a kérelmünket a Hatósághoz. A törvényi kereteken belül továbbra is mi szolgáltatunk az MTVA felé, és várjuk a számunkra kedvező pozitív visszajelzést. Minden fejleményről természetesen értesíteni fogunk Benneteket.

Köszönettel, Vezetőség”

Iparági források szerint, amennyiben a 6x6 Taxi elvesztené a félmilliárd forintos MTVA megbízást, az alapjaiban rendíthetné meg a társaságot.

További friss információk
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
Hamarosan! Valóságos cégtemetőként működött a közismert táncművész lakása
Hamis horvát orvosi iratokkal akarta késleltetni testvére börtönbe vonulását
Így húzta le a lakásvásárlókat a Szalay Mihály Attila cégbirodalmába tartozó ingatlanberuházó társaság
Megszökött a házi őrizetből a pedofíliával vádolt futballedző
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat