Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Furcsa: kiengedték a fegyházból Portik egykori társát, Radnai Lászlót
hvg.hu 2012. 07. 24. 12:04:00

Egészségi állapotára való tekintettel büntetését félbeszakították és ma hajnalban szabadon távozhatott a Kozma utcai büntetés-végrehajtási intézetből az emberölés előkészülete és fegyvercsempészet miatt 2006-ban 12 év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre elítélt Radnai László.



Radnai László mindeddig a kecskeméti maffiaperben rá kiszabott 12 éves fegyházbüntetését töltötte, mivel a bíróság szerint Radnaiék meg akarták öletni a Balaton északi partjának éjszakai életében meghatározó vállalkozót, Túri Tibort, hogy érdekeltségeire rátegyék a kezüket. Ehhez Szerbiából hozatták be a fegyvereket. Az akció ezen a ponton bukott meg; a fegyverszállítókon 2004 augusztusában egy kecskeméti benzinkúton ütött rajta a rendőrség, majd a többieket is elfogták. Radnai László és társai csoportját nyilvánította először a bíróság Magyarországon bűnszervezetnek.

A bűnszervezetet a bírósági ítélet szerint Radnai irányította; a legfontosabb döntéseket ő, valamint Mészáros Péter, Csüllög Zsigmond, Ferencsik Attila és Molnár Miklós Richárd hozták meg. A vádirat szerint legális és illegális tevékenységet folytattak, amibe beletartozott a kábítószer-kereskedelem, a prostitúció ellenőrzése, védelmi pénzek szedése vendéglátósoktól, taxisoktól, illetve gazdasági bűncselekmények elkövetőitől, mint a HVG akkor beszámolt róla, a többek között az évek óta szökésben lévő Klivinyi Zoltánhoz köthető Vertical-Invest Szövetkezetnél elkövetett csalással vádoltaktól.

Fajsúlyos bizonyíték alapján dönt a bíró

A büntetés félbeszakítását Radnai László - értesüléseink szerint - egészségügyi okok miatt kérte. Radnai egy hónapot a tököli büntetés-végrehajtási kórházban is töltött. A büntetés félbeszakítását a büntetés-végrehajtás (bv) országos parancsnoka harminc napra engedélyezi, de ezt az igazságügyi miniszter meghosszabbíthatja.

Barátokból ellenségek?

Információink szerint Radnai László és Portik Tamás viszonya évekkel ezelőtt megromlott. Egyrészt azért, mert az olajszőkítéssel milliárdokra szert tevő és később lebuktatott Energol Rt. ügyet megúszó Portik és a maffiaperben lecsukott Radnai László elszámolási vitába keveredett. Másrészt a maffiafőnök - úgy tudjuk - Portik Tamásnak tulajdonítja azt, hogy őt és társait 2004-ben elfogták, majd aztán elítélték. Portik Tamás ugyanis jóban volt azzal a Túri Tiborral, akinek Balaton-parti érdekeltségeire Radnaiék úgy akarták rátenni a kezüket - mint azt az a bírósági ítélet is kimondta -, hogy a meggyilkolására embereket béreltek, s Szerbiából fegyvereket csempésztettek be.

Radnai kiengedése még inkább felbolygathatja az alvilágot, amely már így is feje tetején áll V. László és bizalmi embere, valamint négy rendőri vezető vesztegetéssel való meggyanúsítása, majd Portik Tamás elfogása és előzetes letartóztatásba helyezése miatt. Mint azt korábban megírtuk, az olajozásból szerzett hatalmas pénzből karolták fel állítólag és segítették az éjszaka császáraként emlegetett, számos budapesti diszkót, bárt tulajdonló V. Lászlónak az elindulását.

Rohác lenne a kapcsolat?

Portik Tamás feldobójának egyes rendőrségi forrásaink a Fenyő-gyilkosság miatt előzetes letartóztatásban lévő Jozef Rohácot tartották, ám a férfinak valószínűleg nem tudnak a magyar hatóságok olyan alkut ajánlani, ami megoldaná a nyelvét. Egyébként is, mint azt ügyvédje, Fülöp Tamás a sajtónak elmondta, ahhoz, hogy az Aranykéz utcával kapcsolatban meghallgassák védencét, a hivatalos eljárás szerint újra meg kell kérni a kiadatást Szlovákiától, mivel az jelenleg csak a Fenyő-ügyre vonatkozik.

További friss információk
Ügyfelét csapta be és károsította meg egy ügyvéd
X-akták: eltűnt 25 ezer dollár a NAV repülőtéri páncélszekrényéből, azonban büntetőfeljelentés nem született az ügyben - nem ez volt az első rejtélyes eset
Kábítószer-kereskedő élettársakkal szemben emeltek vádat
Ellátás helyett otthonába vitte a lebénult férfit a mentő
Gyermeket kényszerített pornográf fotók készítésére egy 30 éves patkány
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat