Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Sikkasztás, ügyvédi visszaélés, hamis tanúzásra felhívás - vádat emeltek a sztárügyvéd ellen
MTI 2013. 12. 04. 9:58:00

A Budapesti Nyomozó Ügyészség vádat emelt Ruttner György ügyvéd ellen jelentős értékre elkövetett sikkasztás, ügyvédi visszaélés, hamis tanúzásra felhívás és más bűncselekmények miatt.



A vádirat lényege szerint, Ruttner 2012 tavaszán két ügyfelének felajánlotta, hogy alacsony áron ingatlanhoz tudja juttatni őket, ehhez azonban fizetőképességük alátámasztására letétbe kell helyezniük egy nagyobb összeget.

A két sértett összesen 30-30 millió forintot helyezett letétbe Ruttner György vádlottnál. Az adásvételi szerződéseket végül nem kötötték meg, ennek ellenére Ruttner nem adta vissza a pénzt, hanem azzal sajátjaként rendelkezett.

A vád szerint, miután a sértettek az ügyben feljelentést tettek, egyikükkel a vádlott több alkalommal beszélt telefonon és arra kérte, hogy vonja vissza sikkasztás bűntette miatt tett feljelentését, illetve a megindult büntetőügyben tegyen valótlan tartalmú nyilatkozatot.

A büntetőeljárás hatálya alatt álló ügyvéd jelenleg is praktizál.

További friss információk
Lopásra tanította gyermekeit az úgynevezett anya
Dél-Baranyában terjesztettek kábítószert - az ügyészség egyezséget kötött a dílerekkel
Elkészült Magyarország bűnözési térképe - nagy a rend...
Interneten terjesztette a pedofil képeket
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat