Ma: 2024.04.11. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Kulturális bemutatót tartott néhány cigány Tiszacsegén
Privatkopo.hu 2019. 11. 09. 8:58:00

Bot és gázspray is előkerült abban a verekedésben, ami Tiszacsegén történt egy bolt pakolójában. A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.



A rendőrségre 2019. július 17-én, 11 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy három férfi összeverekedett Tiszacsegén, egy élelmiszerbolt parkolójában.

A rendőrök azonnal a helyszínre mentek és elszámoltatták a verekedőket. Mint kiderült egy 51 éves helyi férfi és 19 éves fia verekedett össze egy ugyancsak tiszacsegei 38 éves ismerősükkel. A férfiak egy korábbi nézeteltérésükön szólalkoztak össze, ami egészen addig fajult, hogy verekedni kezdtek.

A 19 éves fiú egy gázsprayt is használt haragosukkal szemben, míg a 38 éves férfi egy bottal ütötte ellenfeleit. A járőrök előállították őket a rendőrőrsre, ahol gyanúsítotti kihallgatásukon mindhárman beismerő vallomást tettek.

A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást velük szemben.

A nyomozó hatóság az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

További friss információk
Elkészült Magyarország bűnözési térképe - nagy a rend...
Interneten terjesztette a pedofil képeket
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat