Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Elítélték a tiszakécskei zsarolókat
baon.hu 2012. 10. 17. 17:43:00

3 millió forintot követelt egy zsaroló egy tiszakécskei vállalkozótól még augusztusban, cserébe azt ígérte nem esik bántódása a 2 hónapos lányának. A telefonálót és társát ma jogerősen elítélte a Kecskeméti Városi Bíróság.



A Tiszakécske Rendőrőrsön súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt nyomozás indult, mivel 2012. augusztus 30-án, egy tiszakécskei vállalkozó családját fenyegette meg egy ismeretlen telefonon.

A telefonáló azt mondta, hogy augusztus 30-án, 11 óra 30 percre vigyen 3 millió forintot a vasútállomás előtt lévő kukába, piros szatyorban, mert ha nem teszi ezt meg, akkor bántalmazni fogják 2 hónapos lányát.

A sértett rögtön értesítette a rendőrséget, akiknek gyorsan sikerült kideríteniük, hogy ki volt a telefonáló, majd arra is fény derült, hogy nem egyedül követte el a bűncselekményt.

Rövid időn belül az egyik gyanúsítottat elfogták, majd előzetesen letartóztatták. Néhány nap múlva társát is siekerült elkapni, akit őrizetbe vettek, majd a Kecskeméti Városi Bíróság a házi őrizetét rendelte el.

A gyanúsítottak - egy 21 éves és egy 23 éves tiszakécskei férfi - ellen a Kecskeméti Városi Bíróság 2012. október 17-én a gyanúsítottakat 2 év szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 4 évre felfüggesztette. Az ítélet jogerős.

További friss információk
Ügyfelét csapta be és károsította meg egy ügyvéd
X-akták: eltűnt 25 ezer dollár a NAV repülőtéri páncélszekrényéből, azonban büntetőfeljelentés nem született az ügyben - nem ez volt az első rejtélyes eset
Kábítószer-kereskedő élettársakkal szemben emeltek vádat
Ellátás helyett otthonába vitte a lebénult férfit a mentő
Gyermeket kényszerített pornográf fotók készítésére egy 30 éves patkány
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat