Ma: 2024.02.14. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Újságíróra támadt - gyorsított eljárásban ítélték el
HP 2016. 09. 28. 19:54:00

Hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az illetékes bíróság azt a középkorú férfit, aki két hete megtámadott és megütött egy újságírót, Óbudán.



A tényállás szerint a vádlott szeptember 16-án egy III. kerületi bevásárlóközpont parkolójában észrevette az egyik internetes portál főszerkesztőjét, aki egy kolléganőjével együtt gyalogosan haladt a munkahelye felé. Az elkövető ekkor utánuk eredt és a sértettet egy, a hozzá kapcsolható internetes oldalon korábban megjelent cikk miatt trágár szavakkal illette, majd hátulról tenyérrel fejen ütötte.

A sértett ekkor közölte a támadóval, hogy fel fogja jelenteni a rendőrségen, aki ennek ellenére a szitkozódást tovább folytatta, majd még egyszer hátulról, tenyérrel fejen ütötte, illetve egy alkalommal leköpte a sértettet.

Az 57 éves férfit a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség - mivel annak törvényi feltételei adottak voltak - gyorsított eljárásban bíróság elé állította. Ennek eredményeként a II. és III. Kerületi Bíróság bűnösnek mondta ki a férfit garázdaság vétségében és a becsületsértés vétségében, amiért őt 6 hónap fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette. A kihirdetett ítélet a mai napon jogerőre emelkedett.

További friss információk
Ügyfelét csapta be és károsította meg egy ügyvéd
X-akták: eltűnt 25 ezer dollár a NAV repülőtéri páncélszekrényéből, azonban büntetőfeljelentés nem született az ügyben - nem ez volt az első rejtélyes eset
Kábítószer-kereskedő élettársakkal szemben emeltek vádat
Ellátás helyett otthonába vitte a lebénult férfit a mentő
Gyermeket kényszerített pornográf fotók készítésére egy 30 éves patkány
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat