Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
A celebvilágból ismert, volt életvédelmis „sztárnyomozó” már 12 éve figyelmeztetett: Vizoviczki érinthetetlen
nol.hu 2012. 06. 25. 9:37:00

A letartóztatásokkal sem szűnt meg Vizoviczki László érdekeltségeinek illegális rendőri védelme - ez a hétvégi nagy razzia tapasztalata. A 13 szórakozóhelyen végrehajtott, mindenre kiterjedő akció előtt két órával ugyanis valaki figyelmeztette az érdekelteket.



Négy rendőr, köztük három magas beosztású rendőri vezető letartóztatása ellenére is fennmaradt Vizoviczki László érdekeltségeinek - ahogy korábban a hatóságok fogalmaztak -„illegális rendőri védelme”. Vagy: legalábbis a történtek ellenére sem szűnt meg teljesen. Valaki a hét végén, két órával a hat hatóság bevonásával Budapest 13 frekventált (s a gyanú szerint egytől egyig Vizoviczki érdekeltségébe tartozó) szórakozóhelyén végrehajtott, mindenre kiterjedő ellenőrzések előtt figyelmeztette az érintetteket a készülő akcióról.

„Már vártuk magukat” - így fogadták a vizsgálatra kijelölt szórakozóhelyeken a hatóságokat. Belügyi források ezt a rendőrség által is elismert tényt úgy kommentálták: „Erőteljes belső vizsgálatok folynak mindenütt, már keresik az árulókat”. Forrásaink szerint az „erőteljes vizsgálódás során” nem csak a rendőrségnél keresik az „árulót”. Információik szerint ugyanis nem arról van szó, hogy az érintett szórakozóhelyeken Vizoviczki letartóztatása után biztosak voltak abban, hogy előbb-utóbb megjelennek náluk a hatóságok, hanem pontosan tudták, mikor és hol lesz ellenőrzés, és így azt is, hogy mire kell számítaniuk.

„Megkezdődött a Vizoviczki-birodalom szétverése” - így kommentálták a vesztegetés gyanújával előzetes letartóztatásba helyezett vállalkozó egyes konkurensei a hét végi akciókat. Névvel egyikük sem kívánt nyilatkozni, mert szerintük „ez a meccs még korántsem lefutott”, „Vizoviczki rendőreinek” a többsége ráadásul a főnök bukása után is rendőr marad, és megbosszulhatják, ha valakinek túl sokat jár a szája. Annak fényében, hogy a vállalkozó érdekeltségeiben sok-sok év óta először a rendőrség mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az ÁNTSZ, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, a katasztrófavédelem és a Nemzeti Munkaügyi Hivatal bevonásával végrehajtott ellenőrzés híre jó előre kitudódott, a konkurensek óvatossága érthető.

Az ORFK közlése szerint az akció (az „árulás” ellenére) sikeres volt. Négy ember ellen indult eljárás kábítószerrel visszaélés, másik kettő ellen közbiztonságra veszélyes eszköz birtoklásáért. A hatóságok 14 szabálytalanul foglalkoztatott vagyonőrt találtak, s kiderítették, hogy több szórakozóhelyen is lopták a gázt és az áramot. Emellett tucatnyi más szabálytalanságot is feltártak, kezdve a kötelező rovarirtás elmulasztásától a dohányzási szabályok be nem tartásán át egészen a legkülönbözőbb jövedéki szabálysértésekig. Két szórakozóhelyet azonnali hatállyal, hatóságilag bezárattak.

Mindezek ellenére a kétrendbeli vesztegetéssel gyanúsított Vizoviczki László védője arra készül, hogy a héten kezdeményezi védence szabadlábra helyezését a bíróságnál. Nagy Gábor ügyvéd a Népszabadságnak azt mondta: védence 52 éves, ötgyermekes családfenntartó, aki ellen eddig mindössze egyszer folyt büntetőeljárás: 1991-ben nyolc hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték üzletszerű kéjelgés elősegítéséért. Azóta egyszer sem került összeütközésbe a törvénnyel. Miután eddig a hatóságok semmit nem tettek le az asztalra, amivel védence bűnösségét és előzetes fogva tartásának indokoltságát bizonyíthatnák, szerinte nincs más lehetőség: meg kell szüntetni a letartóztatását.

                   Kalmár Tamás, az egyik letartóztatott nyomozó

Vizoviczki sérelmezi, hogy már szinte minden lehetséges bűncselekménnyel összefüggésbe hozták a nevét, miközben a hatóságok csak vesztegetéssel gyanúsították meg. Ehhez képest a sajtóban már drogkereskedelemmel, rejtélyes eltűnésekkel, megmagyarázhatatlan halálesetekkel és szervkereskedelemmel összefüggésben is megjelent a neve. „E vádak egy része egyszerűen nevetséges, egy másik részüket pedig, aki egy kicsit is ismeri Vizoviczki Lászlót, nem gondolhatja komolyan”, fogalmazott Nagy Gábor, aki szerint ügyfele „zsigerből gyűlöli a drogokat”, mindenkit utasított, hogy tegyen meg mindent, ami lehetséges, a drogok terjedése ellen. Még plakátot is készíttetett, amellyel a drogok veszélyeire figyelmeztetett.

Vizoviczki drogellenességét azonban határozottan cáfolta az egykor Hollandiából fél Európát, köztük Magyarországot is szintetikus droggal ellátó szerb bűnszervezet egykori magyar nemzetiségű biztonsági főnöke, aki jelenleg jogerős büntetését tölti Magyarországon, és nemrég Robert Yugovich néven könyvet jelentetett meg a témában. A Hír TV Célpont című műsorában megszólaltatott férfi szerint Vizoviczki érdekeltségei már 2000-ben is rendőri védelem alatt álltak. Miután egy alkalommal konfliktusba keveredtek Vizoviczki egyik érdekeltségével, a celebvilágban jól ismert volt életvédelmis „sztárnyomozó” (D. Péter? - privatkopo.hu) megkereste és figyelmeztette őket: ez az ember érinthetetlen. Aztán az ő érdekeltségeikben szinte mindennapossá váltak a rendőri ellenőrzések, razziák…

A Robert Yugovich néven nyilatkozó férfi a Célpontnak azt mondta: a Vizoviczki érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyeken, ezek legtöbbje a Hajógyári-szigeten volt, „akárki nem árusíthatott drogot”. Bizonyos százalékot kellett fizetniük a dílereknek azért, hogy ott „dolgozhassanak”. Elvárás volt velük szemben ugyanakkor, hogy csak tiszta anyagokat kínálhatnak, amelyek „nem okoznak baleseteket”, ezért is szerezték be a szigeten és a belvárosban kínált kábítószereket közvetlenül a gyártótól, Hollandiából. Ügyelniük kellett arra is, hogy a drogoktól senki ne legyen rosszul, ha ez mégis megtörtént, a dílerek feladata volt „eltüntetni” az érintetteket a Hajógyári-szigetről, és azt a látszatot kelteni, hogy máshol szórakoztak, máshol szerezték be az ártalmas anyagokat. „Mert drogtól kiütött fiatalok nem kelthették rossz hírét ezeknek a helyeknek”.

Információink szerint Vizoviczki az ügyészségi kihallgatásán határozottan tagadta, hogy rendőröket vesztegetett meg, és azt mondta, a rendőrséggel - a közhiedelemmel ellentétben - nem is neki, hanem „biztonsági főnökének”, Varga Istvánnak voltak jó kapcsolatai. Vizoviczki szerint ő csak hetente egy-két alkalommal egyeztetett Vargával, aki egyebekben szabad kezet kapott tőle, hogy a legjobb belátása szerint gondoskodjon az érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyek biztonságáról. Vizoviczki vallomásában úgy emlékezett, Varga több ügyben együttműködött a nyomozó hatóságokkal, főleg droggal kapcsolatos ügyekben, amit ő nem ellenzett, mert gyűlölte a drogokat, az együttműködés mibenlétére és részleteire azonban vallomásában nem tért ki, mert „még véletlenül sem szeretne államtitkot sérteni”.

                                                      Vizoviczki László

A gyanú szerint általa huzamosabb ideje jelentős összegekkel megvesztegetett rendőrökkel kapcsolatban Vizoviczki azt vallotta, hogy Kalmár Tamást, a BRFK volt közrendvédelmi főosztályvezetőjét a szigeten tartott különböző rendezvényekről ismerte, Hopka Lajos, az NNI jelenleg szintén előzetesben lévő volt speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztályának vezetője pedig egyszer tanúként hallgatta ki őt. A másik két rendőr gyanúsítottat nem ismeri.

Megszólalt a Hír TV-ben egy azon kisrendőrök közül is, akik annak idején Vizoviczki érdekeltségeire vigyáztak. „Ne mi legyünk már célpontban”, fogalmazott. Elismerte, hogy tudták, mi minden zajlik a színfalak mögött, de szerinte ezért azt a rendőrségi felső vezetést terheli a felelősség, amelynek a tudtával és beleegyezésével - más források még ennél is továbbgondolva a történetet, hozzátették, hogy a szervezésében - mindez történt. A Hír TV-nek símaszkkal a fején nyilatkozó férfi szerint a rendőrök „munkaidejük végeztével” egy-egy borítékban kapták meg a fizetésüket. „Mi a szakmánkat gyakoroltuk”, mondta a férfi, aki arról azonban nem beszélt, hogy jelentették-e bárkinek is, hogy feletteseik rendszeresen a szolgálati viszonyukkal összeegyeztethetetlen feladatok ellátására kötelezik őket, sem arról, miként adóztak, egyáltalán adóztak-e a bároktól zsebbe kapott összegek után.

Mentségükre legyen mondva: miként arról korábban már írtunk, voltak rendőrök, sőt rendőri középvezetők is, akik kifogásolták a kialakult gyakorlatot. Feletteseik simán lehurrogták őket, de volt, aki ellen büntetőeljárás indult, amelyet végül a bíróság bűncselekmény hiányában megszüntetett. Néhány egykor meghurcolt rendőri vezetőnek meggyőződése: még ma is szolgálhatna, ha annak idején nem üti az orrát mások dolgába, azaz szó nélkül hagyja a belvárosban és a szigeten zajló eseményeket.

Megint más kérdés persze, hogy az internet korában hogy nem talált az ügyben érintett, vagy arról csak tudomással bíró száznál is több rendőr közül senki módot arra, hogy leleplezze a mostani gyanú szerint Vizoviczkinek törvénytelen rendőri védelmet biztosító gyakorlatot. Mint ahogy arról sincs információ, hogy az ügyészség, a titkosszolgálat vagy bárki más vizsgálná a korábbi belső elhárítás és vezetőinek felelősségét az ügyben. Végül is: az eddigi nyilatkozatok szerint legalább öt, de lehetséges, hogy már 12-13 éve zajlottak a visszaélések.

Információink szerint az ügyészség talált egy széfet, amelyből több borítéknyi készpénz került elő. Gyanújuk szerint az egyik rendőr gyanúsított más nevén bérelte a trezort, és a szolgálataiért kapott fizetést (kenőpénzt) tartotta benne. Állítólag jelentős összegről van szó, de hivatalos források részleteket nem közöltek erről.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat