Ma: 2024.03.04. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Több mint egy éven át zaklatta a fiatal családanyát
heol.hu 2014. 04. 10. 12:36:00

Folyamatosan figyelte, rávicsorgott, leköpte parkoló autóját. A férfi nem először áll bíróság előtt zaklatás miatt.



Nem először áll bíróság előtt zaklatás vétségének vádjával a 36 esztendős K. Zoltán gyöngyösi lakos, akivel szemben az ügyészség most végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

A Gyöngyösi Járási Ügyészség vádirata szerint K. Zoltán 2012 őszén a város utcáit rendszerint gyalog járva felfigyelt a sértettre, és elhatározta, hogy molesztálni fogja a számára idegen fiatal családanyát. Ennek megfelelően 2012 szeptembere és 2013 novembere között - több mint egy éven át - szinte mindennapos gyakorisággal folyamatosan figyelte a sértett mozgását az ún. „Kálvária parti” városrészen, ahol útját állta, majd fogait kivillantva rávicsorgott, miközben a kezeivel a levegőben hadonászott. Nem egyszer az is előfordult, hogy leköpte a sértett parkoló gépkocsijának szélvédő üvegét.

2013 nyarán a vádlott mintegy két héten át, reggel és délután, naponta megvárta egy gyöngyösi óvoda közelében az utcán a sértettet - aki a gyermekét vitte az intézménybe - és ilyenkor újabb vicsorítások közepette megpróbálta őt is leköpni.

Napközben továbbá az óvoda kerítésén túlról, jól láthatóan figyelte a sértett gyermekét, aki az óvoda udvarán játszott.

A mindezek miatt megrémült, megfélemlített nő végül a rendőrséghez fordult.

K. Zoltánt korábban, 2011-ben a Gyöngyösi Városi Bíróság többrendbeli zaklatás vétsége miatt 11 hónap fogházbüntetésre ítélte, amelynek a végrehajtását akkor 3 évi próbaidőre felfüggesztette.

Az ügyészség - erre is figyelemmel - a jelen ügyben benyújtott vádiratában végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására, egyben a korábbi felfüggesztett büntetés végrehajtásának elrendelésére, továbbá mellékbüntetésül a közügyek gyakorlásától történő határozott idejű eltiltásra tett indítványt a sértett életét hosszú időn át megkeserítő vádlottal szemben - tájékoztatott dr. Konkoly Thege László főügyészségi ügyész, a Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

További friss információk
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
Hamis horvát orvosi iratokkal akarta késleltetni testvére börtönbe vonulását
Így húzta le a lakásvásárlókat a Szalay Mihály Attila cégbirodalmába tartozó ingatlanberuházó társaság
Megszökött a házi őrizetből a pedofíliával vádolt futballedző
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat