Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Buliból a rács mögé
police.hu 2018. 04. 11. 12:01:00

Egy kisteleki szórakozóhelyen bántalmazott két vendéget egy 30 éves baksi férfi és 23 éves társa. A nyomozók a feltételezett elkövetőket őrizetbe vették.



Az egyik gyanúsított 2018. április 8-án, 3 óra körül egy szórakozóhelyről távozó férfit az utcán hátba rúgott, aki így a földre került. A sértettet ezután a feltételezett elkövető társával, több alkalommal megütötte és fejbe rúgta, aki ennek következtében könnyebben sérült.

A két férfi ezután a szórakozóhely egy másik vendégét is bántalmazta, ő a több ütés és rúgás hatására orrcsonttörést szenvedett.

A kiérkező rendőrök a gyanúsítottakat előállították, majd kihallgatták. Ellenük garázdaság és súlyos testi bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Kisteleki Rendőrkapitányságon.

A nyomozók a 23 és a 30 éves baksi férfiakat őrizetbe vették, majd az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat