Ma: 2020.01.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Előzetes szóváltás után kezdték csak meg egy férfi verését az illedelmes bűnözők a Nyugati téri aluljáróban
Privatkopo.hu 2019.06.21. 6:31:00

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága garázdaság vétség gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.



A rendelkezésre álló adatok alapján 2019. június 19-én, 3 óra 30 perc körül a két ismeretlen férfi Budapesten, a Nyugati téri aluljáróban - előzetes szóváltást követően - megvert egy férfit.

Az egyik feltételezett elkövető 20-30 éves, rövid, sötétbarna hajú. A bűncselekmény elkövetésekor sötét kabátot, fekete pólót, kék rövidnadrágot, valamint fekete cipőt viselt.

Társa szintén 20-30 év körüli, sötétbarna hajú, sötétkék inget, kék nadrágot és fekete cipőt viselő férfi.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételeken látható férfiakat felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

További friss információk
Ma bíróság elé áll a Fidesz 1,4 milliárdos csalással vádolt képviselője - nyolc és fél év fegyházbüntetést kér rá az ügyész
Mi Hazánk: az integráció megbukott - a többségében cigány elkövetők számára az agresszió a norma, a követendő példa
Kihallgatta a Központi Nyomozó Főügyészség a DK-s Varju Lászlót
Borkai-ügy, Lackner-ügy: nyomoznak, de gyanúsított még nincs
Ők voltak a letartóztatott fideszes képviselő bűntársai
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat