Ma: 2019.02.17. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
20 ezer forintért szurkálta össze a taxisofőrt - lezárult a nyomozás
Privatkopo.hu 2019.01.11. 8:07:00

A BRFK nyomozói befejezték annak a férfinak az ügyét, aki nyereségvágyból - húszezer forintért - tizenkétszer szúrta meg a Taxiplus gépkocsivezetőjét.



A 32 éves G. Richárd 2018. május 25-én, 2 óra 40 perc körül, Budapest IX. kerületében, a Nagyvárad téren beszállt egy taxiba, majd Pesterzsébetre vitette magát. A férfi útközben elővett egy kést és tizenkétszer megszúrta a sofőrt, majd a pénzét követelte. G. Richárd ezután a sértett pénztárcájával elmenekült a helyszínről. A taxis súlyos sérüléseket szenvedett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a lefoglalt térfigyelő, illetve biztonsági kamerák felvételei alapján rövid időn belül azonosították az elkövetőt, akit a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályával együttműködve még aznap este Vecsésen, egy parkolóban elfogtak. A rendőrök G. Richárdot gyanúsítottként hallgatták ki, amely során beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Az emberölés bűntett kísérlet miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.

További friss információk
Miért nem jár letöltendő börtönbüntetés egy rendőr megtámadásáért?
Egy kisteherautónyi, Portik Tamás által rögzített hangfelvétel került a nyomozók birtokába: politikai botrány készülődik, nem lehetnek nyugodtak a bűnözők sem
Toroczkai: egy afgánnak is több joga van Magyarországon, mint egy magyarnak - így „védi” meg a kormány az országot a migránsoktól
Kihallgatták a jobbikos tévé volt főszerkesztőjét
Állítólag Orbán is unja már a fideszes korrupciót - de erre azért nem vennénk mérget
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat