Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Már megint az a legendás cigány gyerekszeretet: úgy megrúgta kislányát, hogy eltört a karja
MTI 2014. 07. 15. 13:39:00

Börtönbüntetés kiszabását kérte a három kiskorú gyermeke veszélyeztetésének bűntettével vádolt két dormándi „szülőre” a Füzesabonyi Járási Ügyészség.



A „szülők” éveken át rendszeresen megszegték a gyermekeikre vonatkozó nevelési és gondozási kötelezettségüket, amelynek következtében a gyermekek fejlődése, értelmi képessége jól érezhetően elmaradt az életkori átlagtól - mondta el a Heves megyei főügyész

Szalóki Zoltán kitért arra, hogy a szülők elhanyagolták legidősebb gyermekük krónikus fülgyulladását is. Noha a háziorvos és a védőnő is kérte őket, hogy vigyék el a kisfiút szakrendelésre, ezt csak több éves késéssel tették meg, melynek következtében a gyermeknél kétoldali maradandó hallásvesztés alakult ki.

A kisfiút a jelzések ellenére sem vitték el a szükséges iskolai előkészítő szakvizsgálatokra, ezért esetében a tanulási képességeit fejlesztő foglalkozásokra sem kerülhetett sor. Ez pedig hozzájárult az életkorától elmaradó értelmi fejlődéséhez.

Szintén példaként idézte fel Szalóki Zoltán, hogy 2012-ben az apa a házuk udvarán úgy rúgta meg a középső gyermekét, hogy a kislánynak eltört a felkarja. A súlyos sérülés miatt a gyermeket meg is kellett műteni. A szülők ezt követően a gyermeket nem, vagy csak jelentős késéssel vitték el a szükséges felülvizsgálatokra, veszélyeztetve ezzel a kislány egészségét.

A három tíz év alatti gyermeket a Füzesabonyi Járási Gyámhivatal 2013. november 28-án az apai nagyszülőnél helyezte el.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség a két „szülőt” három rendbeli, kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, míg az „apát” ezzel halmazatban védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntettével is vádolja.

A vádlottakkal szemben börtönbüntetés kiszabására, valamint mindkettejük szülői felügyeleti jogának megszüntetésére tett indítványt az ügyészség - közölte Szalóki Zoltán.

További friss információk
Felfüggesztették az MSZP-s Molnár Zsolt mentelmi jogát
Kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat