Ma: 2024.04.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Orbán vagyona (is) úgy nőtt, hogy azt fizetése nem igazolta
propeller.hu 2014. 12. 18. 15:33:00

A Demokratikus Koalíció vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Orbán Viktorral szemben, aki szerintük teljes éves fizetésénél is többet költ lánya egy évi svájci taníttatására. Miből?



Az ellenzéki párt szóvivője közölte: az Országgyűlés mentelmi bizottsága elnökének címzett több oldalas levelükben összegyűjtötték a kormányfő vagyonának alakulását 2001 óta. Gréczy Zsolt szerint ebből az derül ki, hogy Orbán Viktor vagyonnyilatkozatai „minden részletükben biztosan nem fedik a valóságot”, hiszen vagyona úgy nőtt évről évre, hogy azt „fizetésének mértéke soha nem igazolta”.

A DK-nak emellett „erős a gyanúja”, hogy a „felcsúti ügyletek mögött strómanok vannak, akik Orbán Viktor vagyonát takarják el” - fogalmazott Gréczy, példaként említve a település polgármesterét, Mészáros Lőrincet.

A DK szóvivője hangsúlyozta továbbá, hogy a miniszterelnök lányának, svájci taníttatása évi több mint 20 millió forintba kerül. Gréczy Zsolt szerint Orbán Viktor „elvileg nem is keres ennyi pénzt”. Amennyiben mégis megengedheti magának ezt, akkor kérdés, miből fizeti „hatalmas budai háza és felcsúti ingatlana rezsijét?” - kérdezte a politikus, aki hangsúlyozta, azért kezdeményeznek vagyonnyilatkozati eljárást, hogy az állampolgárok megtudják, Orbán Viktor miként használta fel közpénzből származó fizetését.

További friss információk
Felfüggesztették az MSZP-s Molnár Zsolt mentelmi jogát
Kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat