Ma: 2024.02.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Vádat emelhetnek az V. kerület volt jegyzőjével szemben
pestisracok.hu/Pámer Dávid 2015. 10. 08. 16:45:00

Befejezte a Belváros egykori jegyzője, Rónaszéki László és társai ellen indított nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség -  tudta meg a PestiSrácok.hu Simon Richárdtól, a főügyészség helyettes szóvivőjétől. Az önkormányzat volt jegyzőjét és két vállalkozót többek között hivatali visszaéléssel és befolyással üzérkedéssel gyanúsít az ügyészség. Rónaszéki vesztét állítólag az okozta, hogy egyik feltételezett bűntársa a Nemzeti Védelmi Szolgálat által feltérképezett alvilági körökben többször eldicsekedett azzal, hogy a „zsebében van a jegyző”.



Lezárta az V. kerület volt jegyzőjét, Rónaszéki Lászlót és két társát érintő, hivatali visszaélés, befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt indult nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség - értesült a PestiSrácok.hu a főügyészség helyettes szóvivőjétől. Simon Richárd elmondta, az ügyben szeptember 14-én tartottak iratismertetést, így az eljárás a vádelőkészítő szakba került és az ügyészségnek  legfeljebb kilencven napja van arra, hogy vádat emeljen, vagy pedig megszüntesse a büntetőeljárást.

Az KNYF helyettes szóvivője korábban portálunkkal közölte azt is, hogy a három gyanúsítottat érintő nyomozás elrendelésére az ügyészség saját hatáskörben beszerzett adatai, illetve a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján került sor. Úgy tudjuk, hogy a jegyző és egyik feltételezett bűntársa ellen is titkos nyomozást folytattak, az érintetteket a szolgálat megfigyelte, telefonjukat lehallgatta. Úgy tudni, annak a nyomozásnak a során került a hatóságok látókörébe Rónaszéki, amelyet 2011-ben indítottak Vizoviczki László és Portik Tamás ellen. Előbbit magas beosztású rendőrök megvesztegetésével és költségvetési csalással, utóbbit  olajos gyilkosságok miatt gyanúsították, illetve vádolták meg. Az NVSZ a régi gyakorlattal szakítva nem a rendőrök között gyűjtött pletykákat, hanem az alvilági szervezetek köreiben szerzett adatokat egyebek között arról, hogy kinek ki van a zsebében.  Emiatt került képbe Rónaszéki, ugyanis egy vállalkozó többször eldicsekedett azzal, hogy„zsebében van a jegyző”, az információra pedig azonnal lecsapott a védelmi szolgálat.

Mindezek után, tavaly novemberben az önkormányzat volt jegyzőjét hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt, a vállalkozót pedig felbujtóként elkövetett hivatali visszaélésért és vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedésért hallgatták ki az ügyészségen. Az eljárás harmadik érintettjét január 29-én gyanúsította meg befolyás vásárlásának bűntettével az ügyészség. Annak a gyanúsítások lényege, hogy egy belvárosi üzletember az étterme nyitva tartásához szükséges engedély meghosszabbítását szerette volna elérni, amire ismerőse (a Rónaszékivel együtt eljárás alá vont vállalkozó), kapcsolataira hivatkozva, kenőpénz fejében ígéretet tett. Információink szerint a lehallgatási anyagok birtokában az ügyészség azt gyanítja, hogy az étteremtulajdonos ugyan fizetett ismerősének, ám a vesztegetésre szánt pénz továbbadására nem került sor. Éppen ezért a vállalkozót ehhez a cselekményhez kapcsolódóan is befolyással üzérkedéssel gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség.

További friss információk
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
NAV-nyomozás indulhat a CÖF „háborúpártiak” kampánya miatt
Pénzmosás miatt is nyomoznak a Karácsony Gergelyhez köthető 99 Mozgalom finanszírozása ügyében
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat