Ma: 2013.05.26. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info










 
Politika és bűnözés
Újabb gyanúsított a terézvárosi ingatlanügyben
MTI 2012.07.24. 8:31:00

Az értékbecslőt is felelősségre vonják a milliárdos terézvárosi ingatlaneladások ügyében, amelynek így már 21 gyanúsítottja van.



Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a Magyar Nemzetnek elmondta: felgyorsult a nyomozás az ügyben, az önkormányzat megbízásából eljáró értékbecslőt is különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a napokban. Az elmúlt hónapokban folyamatosan nőtt a gyanúsítotti kör, a "hivatalnokok" után eljutottak a megbízottakig, az ügyletekben részt vevő vállalkozásokig - mondta a szóvivő.

A lap úgy tudja, hogy az eljárásban a hivatalnoki körhöz sorolták a VI. kerület volt MSZP-SZDSZ-es vezetőit, így Verók István polgármestert, és Fürst György alpolgármestert is, továbbá az előterjesztéseket megszavazó képviselőket, valamint az azokat aláíró jegyzőt és aljegyzőt. A mostani nyomozásban az Andrássy út 3., 8., és 52. szám alatti palota mellett héthektárnyi tetőtér értékesítése kapcsán 2,3 milliárd forintnyi károkozás miatt nyomoznak.

További friss információk
Orbán Viktorról kérdezgették a „Fekete Sereg” vezérét a nyomozók
Büntetőfeljelentés a MÁV-szerződések ügyében: Kóka felelőssége is felmerülhet
Azonnali magyarázatot vár a Fidesz Navracsicstól: „elég volt a bénázásból”
Bűnszövetségben elkövetett sikkasztás gyanújával feljelentették Orbán Viktort!
Vádat emeltek Felsőzsolca volt polgármestere ellen
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek


 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat