Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
A szerelem csodákra képes: saját édesanyjához tört be egy tatabányai fiatal - ebédelni vitte barátnőjét, valamint ruhákat vett neki
Privatkopo.hu 2018. 12. 02. 7:11:00

Édesanyja tatabányai lakásába tört be egy 22 éves férfi 2018. november 29-én. V. Sándor körbejárta a lakást értékek után kutatva. Arany nyakláncokat, fülbevalókat és játékgépet vett magához, majd távozott a helyszínről. A tulajdonos, amint észlelte a betörést, értesítette a rendőrséget.



A tatabányai rendőrök azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, amelynek eredményeképpen 24 órán belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit - a sértett fiát.

V. Sándort előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol lopás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást ellene.

A férfi kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy a lopott értékeket eladta, a pénzből pedig ebédelni vitte a barátnőjét, valamint ruhákat vett neki.

Az üggyel összefüggésben a nyomozók V. Sándor barátnőjét, a 22 éves F. Alexandrát (fotónkon) is gyanúsítottként hallgatták ki orgazdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A Tatabányai Rendőrkapitányság V. Sándort őrizetbe vette, és gyorsított eljárásban másnap, 2018. december 1-jén bíróság elé állította. A nyomozók egy tatabányai zálogházban megtalálták az ellopott ékszereket, amelyeket lefoglaltak és visszaadtak a sértettnek.

További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat