Ma: 2024.02.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Vádat emeltek a fideszes Boldog István ellen
Privatkopo.hu 2020. 12. 21. 9:31:00

Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtottak be vádiratot Boldog István fideszes képviselő és nyolc társa, köztük Fehér Petra önkormányzati képviselő ellen a Fővárosi Törvényszéken - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. 



A vádirat szerint a Boldog Istvánhoz köthető elkövetői kör hivatali helyzetével, befolyásával visszaélve, jogellenesen befolyásolta a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázati eredményeit, majd elérték a kivitelezők irányított kiválasztását is.

Mindezekért a vállalkozóktól jogtalan anyagi előnyt kértek és - 2019 májusában - kaptak.

Ugyanebben az ügyben 2019 decemberében letartóztatták Fehér Petrát, aki Boldog István korábbi jobbkezeként ismert, és akinek a neve a Fidesz-KDNP országos listáján is szerepelt 2018-ban, korábban pedig a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés alelnöke volt. Idén májusban pedig Boldog Istvánt is gyanúsítottként hallgatták ki a vesztegetési ügyben.

További friss információk
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
NAV-nyomozás indulhat a CÖF „háborúpártiak” kampánya miatt
Pénzmosás miatt is nyomoznak a Karácsony Gergelyhez köthető 99 Mozgalom finanszírozása ügyében
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat