Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Milliós vesztegetés miatt nyomoznak a polgármester ellen
Blikk 2015. 01. 26. 5:33:00
Többmilliós vesztegetés alapos gyanúja miatt nyomozás folyik Balmazújváros polgármestere, Veres Margit ellen. A városvezető a Fidesz támogatásával nagy fölénnyel nyert a tavalyi önkormányzati választáson, noha ekkor már javában folyt ellene az eljárás. Veres az előző ciklusban a város jegyzői posztját töltötte be, s a gyanú szerint ebben a minőségében követte el a terhére rótt bűncselekményt. A nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség rendelte el.

Az ügy a városi sportcsarnok 2013-ban befejezett felépítéséhez kötődik. A város 180 millió forintos rendkívüli támogatással segítette a beruházást, amelyet egy helyi vállalkozó, K. Sándor irányított. Úgy tudni, a hivatali vesztegetés miatt zajló eljárás másik gyanúsítottja maga K. Sándor. A nyomozás jelenlegi adatai szerint a település támogatását honorálta - meg nem engedett módon - a vállalkozó. Egyebek között azt is vizsgálják az ügyészek, miként került a városvezető birtokába egy Volkswagen Passat.

Kérdeztük Veres Margitot, jegyzőként valóban kihallgatták-e gyanúsítottként, s hogy jelezte-e ezt  a választáson őt támogató Fidesznek.

- Az első kérdésre egyértelműen nem a válaszom. Egyes embereknek érdeke fűződik ahhoz, hogy rossz hírek jelenjenek meg városunkról. Mindenki értesült arról, hogy az önkormányzatnál nyomozás folyik, és iratokat kértek be. Így senkit nem kellett tájékoztatni erről, sem a választás előtt, sem azt követően - válaszolta a polgármester, aki elismerte, hogy 2013 februárjában valóban vásárolt egy VW Passat gépkocsit közel 2 millió forintért.

K. Sándor első megkeresésünkre azt részletezte, hogy őt és a polgármestert is kihallgatták gyanúsítottként, s azt is, miről faggatták az ügyészek, ám utóbb visszavonta nyilatkozatát.

Az egy éve indult nyomozás idején még Tiba István (Fidesz) volt a polgármester, aki jelenleg a város országgyűlési képviselője. Ő annak idején elismerte, hogy tud az eljárásról és az iratlefoglalásokról. Mostani kérdéseinket viszont elhárította.

A főügyészség nem cáfolt

- A Központi Nyomozó Főügyészség vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folytat eljárást Balmazújváros Polgármesteri Hivatalát érintően két gyanúsítottal szemben. A gyanúsítottak nevét, illetve a gyanúsítás tárgyát a nyomozás érdekeire tekintettel nem közöljük - válaszolta Simon Richárd, a szervezet helyettes szóvivője, aki hozzátette: a gyanúsításokkal szemben mindkét személy panasszal élt, de azokat a Legfőbb Ügyészség elutasította.

További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat