Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Bűnszervezettben elkövetett csalás gyanújával feljelentették az V. kerület vezetőit
index.hu 2014. 12. 30. 6:38:00

Azonnali hatállyal való lemondásra szólította fel Szentgyörgyvölgyi Péter polgármestert és Sélley Zoltán jegyzőt Juhász Péter, az Együtt társelnöke, aki hétfőn bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó csalás miatt feljelentette az V. kerületi önkormányzatot.



Juhász szerint az V. kerületi önkormányzatnál olyan ingatlan eladási gyakorlatot működtettek, amely 10 milliárd forintos bevételkiesést is okozhatott a Belvárosnak.

A politikus több tucat nagy értékű ingatlan elidegenítését elemezte, és a tapasztalatok alapján kijelentette, egyetlen esetben sem voltak téves nyomon: akárhány ingatlaneladást vizsgált meg, minden esetben talált jogtalanságot vagy törvényszegést az eladás folyamatában, és minden esetben a piaci érték alatt értékesítették az ingatlanokat - tette hozzá.

Ha azonban nem külön-külön vizsgáljuk az ingatlan-eladásokat, hanem összességében, akkor az is kijelenthető, hogy azzal a céllal állítottak fel és működtettek egy rendszert, hogy a jogszerűség látszatát keltve, verseny nélkül adják el Belváros-Lipótváros ingatlanjait a piaci ár töredékéért, az általuk kedvezményezett vevőknek - jelentette ki Juhász.

Elmondása szerint az V. kerületnek nem volt ingatlangazdálkodási terve, minden esetben az adott jelentkező igényeit szem előtt tartva hozta meg a döntéseit a testület. Ezzel magyarázható, hogy a költségvetés megtervezése során egyáltalán nem számoltak ezekkel a bevételekkel, és nem is látja indokoltnak ezeknek a nagy értékű ingatlanoknak az eladását.

Kiemelte az értékbecslés kérdéskörét, az V. kerületben ez is sajátosan történt, szerinte csak a látszat kedvéért értékelték fel az ingatlanokat, az eladási árat mindig az önkormányzat szabta meg, amely azonban minden esetben a „szerencsés” vevő számára jelentett pénzügyi előnyt, főleg miután azt a valós piaci értékén később értékesítette. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a szakértői anyagokat a CCA Adó és Pénzügyi Tanácsadó Menedzser Zrt. egy minta alapján írta meg, csak az ingatlanok különböző adataiban volt eltérés a különböző papírok esetében.

Juhász leszögezte: önkormányzat és vezetői nem tettek eleget a vagyongazdálkodásra vonatkozó alapvető kötelezettségeiknek, olyan ingatlaneladási mechanizmust alakítottak ki, amely következetesen az önkormányzat számára volt hátrányos, és vagyonvesztést okozott. A képviselő szerint nehezen elképzelhető, hogy mindezt önzetlenül működtette a kerület fideszes vezetése.

Az MTI tudósításából kiderül, hogy a politikus tarthatatlannak nevezte ezt az állapotot, ezért, mint mondta, „nyilvánvalóan” előrehozott választások lesznek az V. kerületben. Juhász Péter ezért szólította fel azonnali lemondásra a polgármesterét, a jegyzőt, valamint a képviselő-testület azon tagjait, akik az előző ciklusban is képviselők voltak, illetve azokat, akik tisztséget töltöttek be bármely bizottságban.

Természetesen Rogán Antal és Belváros-Lipótváros önkormányzata is megtette a szükséges lépéseket az ügyben és rágalmazás miatt feljelentette Juhász Pétert.

További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat