Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
„Büntetés helyett bátorítja a bűnözőket az igazságszolgáltatás”
kuruc.info 2014. 12. 10. 16:16:00

Ezt állította szerdai sajtótájékoztatóján Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője és Szemes István, az Érpataki Modell miskolci vezetője azok után, hogy egy lyukói cigány követ hajított két nőre, egy gyermekre, valamint az egyik ifjúsági mozgalom aktivistájára, az ügyészség azonban a bizonyítottság ellenére sem emelt vádat az elkövető ellen.



Szemes István szerint a közelmúltban történt eset rávilágít az igazságszolgáltatás elégtelen működésére: az ordibáló, fenyegetőző hajigálóval szemben a rendőrség csak garázdaság miatt indított eljárást, „lezseren eltekintve a kiskorú veszélyeztetés, a veszélyes fenyegetés és a zaklatás megvalósulásától”. Hab a tortán, hogy a nyomozást követően az ügyészség elhalasztotta a vádemelést, mondván, „feltételezhető az elkövető magatartásának javulása”. Szemes jelezte, jogi segítséget nyújtanak a sértettek számára, a határozat kézhezvétele óta ugyanis az elkövető már újra fenyegetőzik, ami jelzi: az ügyészség „büntetése” nem visszatartotta a jogsértéstől a renitenst, hanem felbátorította. Jakab Péter szerint a következetes, szigorú büntetőjogi felelősségre vonás elmaradása miatt a miskolciaknak egyre elvetemültebb bűnelkövetőkkel kell szembenézniük. Mint mondta, a deviánsokkal szemben toleráns hatóságok miatt ma már Miskolcon sötétedés után nem lehet az utcára kimenni, mert kirabolják, megerőszakolják a fiatal nőket, egyes városrészekben pedig fényes nappal támadják meg a járókelőket. „A rendbontó kisebbséggel szembeni elnéző bánásmód a törvénytisztelő többség terrorban tartását eredményezi” - fogalmazott a Jobbik frakcióvezetője, aki szigorú fellépést sürgetett a bűnelkövetőkkel szemben nemcsak a rendőrség, de az ügyészség és a bíróság részéről is.

További friss információk
Felfüggesztették az MSZP-s Molnár Zsolt mentelmi jogát
Kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat