Ma: 2024.02.21. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Kiskorú veszélyeztetésének gyanújával indult nyomozás a körmendi KDNP-s ügyében
MTI 2017. 02. 13. 10:49:00

Kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség abban az ügyben, amelyben Szabó Ferenc, Körmend lemondott kereszténydemokrata alpolgármestere ellen tettek feljelentést, mert állítólag egykori tanítványával, egy most 16 éves diáklánnyal folytatott évek óta tartó viszonyt.



A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője múlt kedden azt közölte az MTI-vel, hogy állampolgári bejelentés történt az ügyben, amelynek nyomán feljelentéskiegészítést rendeltek el.

A szóvivő az MTI érkelődésére hétfőn már azt mondta: megindult a rendőrségi nyomozás, amelyet kiskorú veszélyeztetése bűncselekmény alapos gyanújával - ismeretlen tettes ellen - rendeltek el. Ezzel a korábban elrendelt feljelentés-kiegészítés okafogyottá vált, de gyanúsítás még nem történt az ügyben.

Szabó Ferenc egy hete még azzal indokolta lemondását az MTI-nek, hogy magánéletében történtek változások, illetve egyéb munkái szaporodtak meg annyira, hogy a továbbiakban nem tudja ellátni alpolgármesteri feladatait, de jelezte, hogy egyéni körzetében továbbra is önkormányzati képviselő kíván maradni.

A politikus akkor nem adott egyértelmű választ, hogy a jövőben is a Fidesz-KDNP színeiben kíván-e tevékenykedni a közéletben, annyit azonban megerősített, hogy január 27-én lemondott a pártjában viselt tisztségeiről. Úgy tudni, hogy Szabó Ferenc azóta már kilépett a pártból is.

További friss információk
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
NAV-nyomozás indulhat a CÖF „háborúpártiak” kampánya miatt
Pénzmosás miatt is nyomoznak a Karácsony Gergelyhez köthető 99 Mozgalom finanszírozása ügyében
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat