Ma: 2024.02.13. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Régi idők nagy bűnügyei
40 éve történt a balassagyarmati túszdráma
MTI 2013. 01. 06. 9:47:00

Az addig példa nélküli eset 1973. január 7. és 12. között zajlott le Balassagyarmat középiskolai leánykollégiumában. A túszejtők zavaros követelésének öt napos dráma után mesterlövészek vetettek véget.



Pintye András 19 éves volt, öccse, László 17. A kétes hírnevű testvérpárral a szülők keveset törődtek (apjuk a Szob és Miskolc közötti határőrkerület párttitkára volt, édesanyjuk egy nagyüzem személyzeti előadója) a vad fiúktól Balassagyarmaton mindenki tartott. Pityéék azt vették a fejükbe, hogy egy nagy balhét csapva hagyják el az országot. Az akcióra alaposan felkészültek: megtanultak lőni, és fegyvereket is loptak - az apjuk páncélszekrényéből.

A tervük az volt, hogy a leánykollégiumban túszokat ejtenek, és a szabadon bocsátásukért cserébe pénzt és kocsit szereznek, hogy azzal menjenek Nyugatra. 1973. január 7-én este 10 körül egyszerűen besétáltak a Geisler Eta Leánykollégiumba, ahol a téli szünetről visszaérkezett diáklányokat a fegyvereikkel egy hálószobába kényszerítették és ott elbarikádozták magukat.

Egymillió dollár, repülő

Az ereteileg túszul ejtett 20 lány közül hatnak a WC ablakán kiugorva sikerült elmenekülnie, de a rendőrök eleinte nem vették komolyan a lányok beszámolóját. Amikor végül mégis kiszálltak a helyszínre, és a hálószoba ajtaján dörömbölni kezdtek, golyózápor fogadta őket. A helyszínre érkező rendőrkapitánynak - aki egyébként a fiúknak ismerőse, szüleiknek barátja volt - azt mondták: ha a rendőrök nem távoznak, két lányt kivégeznek.

Balassagyarmaton szükségállapotot rendeltek el, és a helyi hatóságoktól a belügyi vezetők vették át az irányítást, a Pintye testvérek pedig megfogalmazták követeléseiket. A felsorolásban szerepelt lefüggönyözött autóbusz, majd repülőgép a Ferihegyi repülőtéren, kézigránátok, fegyverek, egymillió dollár, százezer nyugatnémet márka, négyszázezer svájci frank, illetve az ország első emberének aláírása annak bizonyítékául, hogy a pénzt önként adták nekik.

A második nap a helyszínen megjelentek a szülők is, akiket gyermekeik igen durván zavartak el. Az akció irányítói ezután a helyi kórház pszichiátriai és neurológiai osztályának vezető főorvosát kérték fel túsztárgyalónak. Napokig a doktor vitt be élelmet és vizet a szobába, illetve közölte a kint lévőkkel a híreket. Visszaemlékezése szerint a fivérek kitartottak képtelen követeléseik mellett, és azzal érveltek: mivel a hivatalos ideológia szerint a szocializmus legnagyobb értéke az ember, a rendszer nem engedheti meg magának, hogy akár csak egy túszt is kivégezzenek.

Mesterlövészek a tetőn

Ahogy múltak a napok, a szobában egyre szörnyűbb állapotok uralkodtak. A lányok nem mehettek ki a mellékhelyiségbe, voltak napok, amikor órákig kellett a falnál térdelniük és aludni sem engedték őket. A tárgyalások nem vezettek eredményre, a rendőrség budapesti központjában ekkorra már elkészültek a tervek a lányok kiszabadítására.

Az épület közelébe mesterlövészeket telepítettek, akik január 12-én, amikor a város csendjét harangok kongása, kutyák ugatása, tehergépkocsik zaja verte fel, a meggondolatlanul az ablakon kihajoló nagyobbik fiút lelőtték. A kisebbik Pintye fiú azonnal megadta magát a szobába betörő rendőröknek. 15 év börtönbüntetésre ítélték.

További friss információk
30 éve követték el az évszázad magyar bűnügyét
Szorulás: biztonsági rács vette őrizetbe a betörőt
Egyre közelebb kerülnek a nyomozók a Fenyő-gyilkosság megrendelőjéhez
40 éve történt a balassagyarmati túszdráma
Indíték nélkül ölhették meg Fenyő Jánost? - Magas, sportos vagy alacsony, vékony testalkatú lehetett az elkövető
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat