Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Előzetesben a harmadik ékszertolvaj
kriminalinfo.hu/police.hu 2011. 12. 06. 8:24:00

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai pénteken délután lakásán elfogták a Nagykanizsán 2011. november 20-án hajnalban történt ékszerlopás harmadik gyanúsítottját. A negyvenhárom éves nagykanizsai férfit a rendőrség őrizetbe vette, egyúttal kezdeményezte előzetes letartóztatását.



November 20-án hajnalban a Nagykanizsai Rendőrkapitányság járőrei a helyi Zárda utcában akartak igazoltatni három férfit, akik szerszámokat, táskákat vittek. A járőröket észlelve a három férfi a náluk lévő tárgyakat eldobta és gyalog menekülni kezdett. A járőrök az Aradi udvaron, valamint az Ady utcában a három férfi közül kettőt elfogtak, harmadik társuk elfutott. Az eldobott táskák átvizsgálásakor azokból mintegy húsz kilogramm arany ékszer és mintegy ötmillió forint értékű valuta került elő. Az ékszereken lévő címkék alapján a rendőröknek sikerült beazonosítaniuk azok származási helyét, így kiderült, hogy azok egy helyi ékszerüzletből származnak. A rendőrök akkor a három férfi közül kettőt elfogtak, akik őrizetbe, majd előzetes letartóztatásba kerültek.

A december 2-án elfogott harmadik gyanúsítottat a Zalaegerszegi Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

További friss információk
Nyugdíjas nőt kényszerítettek prostitúcióra Szigetváron
Prostitúcióra bírt rá több fiatal lányt egy miskolci férfi és nő
Temetőben raktározta a kábítószert anya és fia
Gáz-riasztó fegyverrel lövöldözött Tapolcán
Makói kábítószer-kereskedőket és fogyasztókat fogtak el
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat