Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Elkísérték a bankba…
police.hu 2014. 04. 10. 14:30:00

A rendőrök vádemelést javasolnak az ellen a két gyanúsított ellen, akik Polgáron elkísértek egy helyi férfit a bankba, majd később kirabolták.



A nyomozás adatai szerint 2014. február 12-én, 9 óra körüli időben egy polgári férfi a lakásáról elindult, hogy felvegye a nyugdíját az egyik  helyi pénzintézetben. A bankba elkísérte őt az egyik ismerőse, valamint egy nő, akivel útközben találkoztak.

A sértett a bankban felvette nyugdíját, majd elindult haza két kísérőjével. Az egyik utcában találkoztak a férfi nevelt fiával, aki hazakísérte a férfit, de a két ismerős már nem tartott velük. Miután hazaértek a sértett magára maradt, majd pár perc múlva megjelentek nála korábbi kísérői. V. István lefogta a 63 éves férfi kezeit, míg H. Eliza kivette az áldozat kabátzsebéből a nála lévő készpénzt, majd elmenekültek a helyszínről.

Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést és tanúkutatást a rablók felkutatása érdekében. A járőrök a bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a 25 éves nőt a városban még aznap elfogták és előállították a rendőrőrsre. A 19 éves férfi tudva azt, hogy keresik, önként megjelent a rendőrségen és feladta magát. A tetteseket a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, H. Eliza beismerő vallomást tett, míg társa először tagadta, később azonban beismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőrök kezdeményezték V. István előzetes letartóztatását, amit a Debreceni Járásbíróság 2014. február 14-én elrendelt. Társa az eljárás során szabadlábon védekezhetett.

Ellenük a rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Hajdúnánási Rendőrkapitányság Polgári Rendőrőrse befejezte és a keletkezett iratokat 2014. április 4-én vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

 

További friss információk
Gyerekekkel ment lopni a Lidlbe egy cigány tolvajbanda (fotók)
750 millió forint értékű kábítószert rejtettek a budai garázsok
Rejtett kamerákkal rögzítette az apartmanjában megszálló vendégek pásztoróráit
Rendőrkézen a kifosztás elkövetője
Valami nem stimmelt az ötezressel
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat