Ma: 2024.03.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Valódinak látszó kézigránáttal fenyegetőzött egy budapesti férfi, hogy majd azzal megállítja a vírust - de nem sikerült neki, végül a TEK őt állította meg
Privatkopo.hu 2020. 03. 18. 7:57:00

Kedden egy józsefvárosi üzletben vásárlás után egy férfi egy kézigránátnak látszó tárgyat vett elő, majd azzal fenyegetőzött, hogy azzal megállítja a vírust, de közölte azt is, ha kell, akkor fegyvert is elővesz. 



Kedden, egy józsefvárosi üzletben, vásárlás után egy férfi egy kézigránátnak látszó tárgyat vett elő, majd azzal fenyegetőzött, hogy ezzel megállítja a vírust, de közölte azt is, hogy ha kell, akkor fegyvert is elővesz. 

Miután a rendőrök a kamerák felvételei és a tanúk beszámolói alapján azonosították a fenyegetőzőt, a 43 éves budapesti férfit a Terrorelhárítási Központ (TEK) fogta el a Budapest XVII. kerületi Ferihegyi úton. A férfi lakásában a nyomozók kutatást tartottak, ahol megtalálták a fenyegetés során használt, valódira megtévesztésig hasonlító kézigránát-utánzatot. 

N. Kálmánt közveszéllyel fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

További friss információk
Kapualjban árulta a drogot egy feleslegesen született nigériai
Nézeteltérés: hasba szúrta ismerősét
Kifosztás miatt kell felelnie két cigánynőnek
A marihuána szüreten már az NNI nyomozói is ott voltak
Rendőrkézen a gyöngyösi fosztogató
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat