Ma: 2018.12.11. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
60 millióval károsította meg az ügyfeleket és eljátszotta a pénzt egy büntetett előéletű banki alkalmazott
MTI 2018.09.25. 12:49:00

Csalás miatt vádat emeltek egy banki tanácsadóként dolgozó férfi ellen, aki több mint 60 millió forint kárt okozott munkahelyének - tájékoztatott a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.



A közlemény szerint a 37 éves kecskeméti férfi 2016 őszén három ügyfél számláira több alkalommal könyvelt le nagy összegű készpénz-befizetéseket, amelyekhez tényleges befizetés nem társult, és amelyekről a számlák tulajdonosai nem is tudtak. A vádlott ezután rövid időn belül ezeket az összegeket egy internetes fizetési rendszeren keresztül bankkártyával elutalta, a fiktív készpénz-befizetéseket pedig sztornózta. Így a nap végi záráskor nem volt hiány a pénztárban.

Egy negyedik ügyfél több mint 2 millió forintos banki betétjét annak tudta és beleegyezése nélkül feltörte, majd átutalta egyik ismerőse számlájára, ami valójában a vádlott irányítása alatt állt. Az ügyfelek közül ketten azt sem tudták, hogy a vádlott számlát nyitott nekik a banknál. A férfi a csalással szerzett pénzt az utalások során legális úton szerzett összegekkel keverte össze, és internetes szerencsejátékra költötte.

A büntetett előéletű, letartóztatásban lévő férfit a főügyészség üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalással és minősített pénzmosással vádolja.

Az ügyész azt indítványozta a bíróságnak, hogy ítélje a férfit börtönbüntetésre, valamint tiltsa el a közügyek és foglalkozásának gyakorlásától. Bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt.

További friss információk
„Vitakultúra”: fadarabbal vágta fejbe ismerősét
Nem bízta a véletlenre a lebukást: a kirámolt kocsmában hagyta a személyi okmányát a balfék betörő - esélyes „A hónap hülyéje” címre
Halmozta a hibákat: drogot találtak a zsaruk az orgazda ingatlanában
Mertek nagyot álmodni: silány minőségű nyomtatóval készítették a hamis bankjegyeket
Bűnszövetségben kereskedtek a kábítószerrel
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat