Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Újabb négy bűnözőt tartóztattak le a Kertész utcai verekedés miatt
pestisracok.hu 2015. 10. 09. 7:23:00

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség indítványa alapján a bíróság újabb négy gyanúsítottat helyezett előzetes letartóztatásba, akik a megalapozott gyanú szerint részt vettek a VII. kerületi szórakozóhely, a Fészek klub biztonsági személyzetének bántalmazásában - közölte a Fővárosi Főügyészség.



Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytat nyomozást csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmény miatt. A megalapozott gyanú szerint az ügy négy újabb gyanúsítottja tagja volt annak a 10-15 fős társaságnak, akik szeptember 20-án, éjfél körül a Fészek klub előtt bántalmazták a biztonsági őröket, illetve azok segítőit.

A kerületi ügyészség indítványa alapján a Budai Központi Kerületi Bíróság mind a négy férfi előzetes letartóztatását elrendelte a bizonyítás megnehezítése, valamint a bűnismétlés veszélye miatt. A végzés a gyanúsítottak és védőik fellebbezése miatt nem jogerős. A folyamatban lévő nyomozásban a gyanúsítottak száma ezáltal tizenegy főre emelkedett. Közülük jelenleg így már hatan előzetes letartóztatásban vannak, ketten lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt állnak, két további társuk pedig szabadlábon védekezik. Egy gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozása kérdésében a mai napon dönt a kerületi ügyészség.

A biztonsági őrökre támadó társaság további tagjainak azonosítása és felkutatása továbbra is folyamatban van - áll a közleményben.

További friss információk
Nyugdíjas nőt kényszerítettek prostitúcióra Szigetváron
Prostitúcióra bírt rá több fiatal lányt egy miskolci férfi és nő
Temetőben raktározta a kábítószert anya és fia
Gáz-riasztó fegyverrel lövöldözött Tapolcán
Makói kábítószer-kereskedőket és fogyasztókat fogtak el
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat