Ma: 2024.02.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Hazajött a madame - lekapcsolták
police.hu 2011. 02. 10.

Évekig bujkált a hatóságok elől Komárom-Esztergom megye TOP 10-es bűnelkövetője. Bordélyház fenntartása, üzletszerű kéjelgés elősegítése, fiatalkorú futtatása miatt kapott 5 év 6 hónap szabadságvesztést, de a jogerős ítélet kihirdetését követően eltűnt az országból.



A környei bordélyházban még 2004-ben érték tetten a testüket áruló lányokat és az addig virágzó üzlet tulajdonosát. A 4 szintes bentlakásos „otthon”-ban 18 év alatti lányok is dolgoztak, mígnem a rendőrség véget vetett a tiltott tevékenységnek.

A ma már 53 éves környei asszony a bírói ítélet után is meg akarta tartani szabadságát, ezért éveken át ázsiai országokban bujkált.

A bíróság nemzetközi körözést adott ki ellene, a rendőrök pedig visszatérően ellenőrizték házát. A héten is körbejárták az épületet a tatabányai zsaruk, ám ekkor motoszkálásra lettek figyelmesek. Kiderült, hogy a madame hazajött.

Az asszony egy műanyag szék segítségével átmászott a kerítésen a szomszéd kertjébe, majd ott a bokrok mögött a széken ücsörögve várta, hátha elmennek a rendőrök.

A rendőrök elmentek ugyan, de vitték magukkal a futtatót is és elszállították a Fővárosi BV-be.

További friss információk
Összehangolt akció keretében csaptak le a kábítószert árusítókra a rendőrök
Bűnügyi őrizetben az őrjöngő
Több mint 8 kilogramm kábítószert foglaltak le a csornai rendőrök
300 millió forintos drogfogás
Felszámolták a családi drogvállalkozást
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat