Ma: 2024.02.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Adventi gyertyát loptak ittas fiatalok Makón
police.hu 2010. 12. 11.

A fiatalok hajnalig italoztak, majd haza fele ellopták a város szökőkútjánál elhelyezett adventi gyertyát - egy térfigyelő kamera rögzítette az esetet.



Az elkövetők december 10-re virradó éjjel letörték a Makó főterén található szökőkútra elhelyezett adventi gyertyát, és elvitték azt. A gyertya 1 méter magas, 20 cm átmérőjű, lila színű, mely egy háromlábon álló fém tartóra volt elhelyezve. Ezt azonban csak úgy tudták megszerezni, hogy letörték a tartóját.

A rendőrségre december 10-én délelőtt tettek bejelentést. A környéken felállított térfigyelő kamerák azonban felvették a cselekményt, sőt az elkövetők mozgási irányát is le lehetett követni, így még a nap folyamán sikerült a nyomozóknak beazonosítani azt az öt személyt, akik közül kettő a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható.

Mint kiderült, az öt fős társaság hajnalig italozott az egyik szórakozóhelyen. Hajnali 3 óra után indultak el onnan a főtér felé. Kettejük a Széchenyi téren lemaradt, és az adventi gyertyát leszedték a tartóról.

A fiatalokkal szemben lopás vétség gyanújával indult büntetőeljárás a Makói Rendőrkapitányságon.

További friss információk
Összehangolt akció keretében csaptak le a kábítószert árusítókra a rendőrök
Bűnügyi őrizetben az őrjöngő
Több mint 8 kilogramm kábítószert foglaltak le a csornai rendőrök
300 millió forintos drogfogás
Felszámolták a családi drogvállalkozást
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat