Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
A rendőrség megóvta a májukat
civishir.hu 2015. 02. 05. 10:33:00

Február 4-én, délben egy debreceni áruházba bement négy férfi, akik a sorok között sétáltak, majd egy idő után különváltak. Ketten elmentek az italosztályra, ahol betettek a kosarukba három üveg pálinkát, majd visszasétáltak a ruházati osztályra, hogy csatlakozzanak társaikhoz, és ott a hátizsákjukba rejtették az italokat.



Ezt követően egyikük két nadrággal a kezében bement a próbafülkébe, ahol a ruhaneműkből kiszakította az áruvédelmi eszközöket, majd azokat betette a bevásárlókosárba. A biztonsági őrök a lopásról telefonon értesítették a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját. A rendőrök elfogták a biztonsági őrök által visszatartott 18 éves B. Ferencet, a 23 éves B. Lászlót, a 23 éves B. Andrást és a 24 éves B. Zsoltot, akiket előállítottak. A nyomozók a bagaméri és a három helyi lakost gyanúsítottként hallgatták ki, mely során mindannyian beismerték a bűncselekmény elkövetését. Vallomásaikban a terheltek elmondták, hogy a Kishegyesi úti áruházba először csak azért mentek be, hogy nézelődjenek, majd ott közösen elhatározták, hogy lopni fognak valamit.

A Debreceni Rendőrkapitányság a gyanúsítottakkal szemben - szabadlábon hagyásuk mellett - lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

További friss információk
Gyerekekkel ment lopni a Lidlbe egy cigány tolvajbanda (fotók)
750 millió forint értékű kábítószert rejtettek a budai garázsok
Rejtett kamerákkal rögzítette az apartmanjában megszálló vendégek pásztoróráit
Rendőrkézen a kifosztás elkövetője
Valami nem stimmelt az ötezressel
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat