Ma: 2024.04.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Milliós összeget csalt ki a trükkös ismeretlen
police.hu 2016. 01. 02. 11:04:00

Több mint egymillió forintot szerzett egy idős asszonytól egy ismeretlen trükkös csaló, Óbudán. A rendőrség a lakosság segítségét kéri az elkövető azonosításához.



Az elkövető december 22-én, késő este hívott fel egy idős óbudai lakost annak vezetékes telefonján, majd azt állította, hogy ő az asszony lányának egyik ismerőse, a lány pedig balesetet szenvedett, ezért készpénzre van szüksége. A sértett nem fogott gyanút, és a telefonáló kérésére több mint egymillió forintot adott át a csalónak, aki még aznap este megjelent az asszony Szentendrei úti lakásánál, hogy átvegye a pénzt. A férfi Szabó Gáborként mutatkozott be, másnap azonban kiderült, hogy az általa elmondottakból semmi sem igaz, ezt követően a sértett családja feljelentést tett a rendőrségen.

A nyomozók egy 30 év körüli, körülbelül 185 centiméter magas, rövid szőke hajú férfit keresnek a bűncselekmény miatt, aki az eset idején kék farmernadrágot és kapucnis, szürke dzsekit viselt.

A rendőrség kéri, hogy aki a fotó alapján felismeri a csalót, vagy bármit tud a kilétéről, az értesítse a BRFK III. kerületi rendőrkapitányságot, vagy tegyen bejelentést az ismert segélyhívó telefonszámok bármelyikén.

További friss információk
750 millió forint értékű kábítószert rejtettek a budai garázsok
Rejtett kamerákkal rögzítette az apartmanjában megszálló vendégek pásztoróráit
Rendőrkézen a kifosztás elkövetője
Valami nem stimmelt az ötezressel
Nyugdíjas nőt kényszerítettek prostitúcióra Szigetváron
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat