Ma: 2024.02.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Eltűnt a villamoson a műfogsor ára
HP 2011. 02. 24.

Több mint háromszázezer forintot loptak el zsebtolvajok egy idős asszonytól az 1-es villamoson, a fővárosban. A BRFK zseblopási alosztályának munkatársai rövid időn belül elfogták a háromfős tolvajbandát; a társaságból két nőt a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett.



Hétfőn délután történt az eset az 1-es villamoson, a Hungária körúton. Az idős asszony az Egressy útnál szállt fel a villamosra, táskájában 310 ezer forinttal, amellyel fogorvosához tartott. Mikor a Hős utcánál leszállt, észrevette, hogy eltűnt a pénze. Az idős asszonyt annyira megviselték a történtek, hogy rosszul lett, mentőt akartak hozzá hívni. A nő végül épségben hazaért, majd nyugalmazott rendőr férjének beszámolt a lopásról. A férj azonnal értesítette a rendőrséget, a BRFK zseblopási alosztályának nyomozói forró nyomon eredtek a zsebtolvajok nyomába. Nem sokkal a bejelentést követően már azonosították, majd el is fogták a három nőből álló, villamoson ,,dolgozó" bandát. A tolvajoknál megtalálták az ellopott pénzt, amit visszaadtak az idős asszonynak. A tolvajbanda tagjairól kiderült, hogy mindannyian többször voltak büntetve különböző lopások miatt. A gyanúsítottakat őrizetbe vették, kettőt közülük előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság.

További friss információk
Összehangolt akció keretében csaptak le a kábítószert árusítókra a rendőrök
Bűnügyi őrizetben az őrjöngő
Több mint 8 kilogramm kábítószert foglaltak le a csornai rendőrök
300 millió forintos drogfogás
Felszámolták a családi drogvállalkozást
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat