Ma: 2024.04.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Idős asszonyok nyakából tépték ki a nyakláncot a börtönérettek
zaol.hu 2013. 09. 06. 15:57:00

Vádemelési javaslattal zárta a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, amelyet rablás és lopás miatt rendeltek el.



A gyanú szerint két fiatalember idén május 7-én, május 9-én, és május 15-én három idős asszonyt támadott meg Zalaegerszegen. A két férfi közül egyikük követte el a bűncselekményeket, a másik pedig biztosította társát. Mindhárom esetben az arany nyakláncot tépték ki áldozataik nyakából.

A rendőrök rövid időn belül elfogtak két férfit, akiket a bűncselekmény elkövetésével meggyanúsítottak. A zalaegerszegi rendőrök a házkutatáskor lefoglalták az elkövetők bűncselekmény idején viselt ruháját, valamint különböző zálogjegyeket, amely alapján megtalálták a nyakláncokat, amit visszaadtak a tulajdonosoknak.

Az egyik gyanúsított azért, hogy áldozata nyakából ki tudja tépni a láncot, fellökte az idős asszonyt, aki elesett, és súlyos sérülést szenvedett. Mindkét gyanúsított elismerte a bűncselekmények elkövetését. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 27 éves H. Norberttel és a 24 éves T. Tamással szemben rablás és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek - közölte a rendőrség.

További friss információk
Rejtett kamerákkal rögzítette az apartmanjában megszálló vendégek pásztoróráit
Rendőrkézen a kifosztás elkövetője
Valami nem stimmelt az ötezressel
Nyugdíjas nőt kényszerítettek prostitúcióra Szigetváron
Prostitúcióra bírt rá több fiatal lányt egy miskolci férfi és nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat