Ma: 2024.04.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Bűnügyi felügyeletből szökött meg egy zuglói férfi, öt hónapig bujkált
Privatkopo.hu 2019. 03. 01. 7:17:00

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitánysága fogolyszökés miatt folytat büntetőeljárást a 37 éves budapesti K. Sándor ellen, aki 2018. szeptember 19-én a bíróság által elrendelt bűnügyi felügyeletből megszökött.



A férfi zuglói lakásában vágta le a lábáról a nyomkövetőt, majd ismeretlen helyre távozott. A gyanúsított ellen a rendőrségi körözésen felül szökésének ideje alatt a bíróság is több elfogatóparancsot kiadott, a Pesti Központi Kerületi Bíróság rablás miatt, a Fővárosi Törvényszék Büntetés-végrehajtási csoportja pedig azért kereste, mert egy másik büntetőügyben jogerősen kiszabott büntetésének letöltését nem kezdte meg.

A zuglói rendőrök 2019. február 27-én, reggel, egy fóti lakásban megtalálták és elfogták K. Sándort.

A nyomozók a férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitányságára állították elő, majd fogolyszökés vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Ezt követően K. Sándort átszállították a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe, ahol megkezdte jogerős büntetésének letöltését.

További friss információk
Rejtett kamerákkal rögzítette az apartmanjában megszálló vendégek pásztoróráit
Rendőrkézen a kifosztás elkövetője
Valami nem stimmelt az ötezressel
Nyugdíjas nőt kényszerítettek prostitúcióra Szigetváron
Prostitúcióra bírt rá több fiatal lányt egy miskolci férfi és nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat