Ma: 2024.02.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Sértetteket keres a BRFK
police.hu 2011. 02. 22.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétség és lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást L. Éva és K. Krisztián ellen.



A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint L. Éva és K. Krisztián megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2011. január 24-én bizalmába férkőztek egy férfinek, majd másnap megjelentek a lakásán és onnan a figyelmét elterelve készpénzt tulajdonítottak el. A páros 2011. január 27-én hasonló módon kísérelte meg eltulajdonítani egy másik férfi készpénzét is, azonban a rendőrök megzavarták cselekményüket. Feltehető, hogy a két gyanúsított másokat is megtévesztett, illetve meglopott.

A nő 44 éves, körülbelül 165 centiméter magas, haja hosszú, sötétbarna színű. Társa 40 éves, körülbelül 165 centiméter magas, erős testalkatú, haja hosszú, melírozott, barna színű, orra hegyes.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy akinek a sérelmére a két gyanúsított hasonló bűncselekményt követett el, vagy a bűncselekményekkel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 430-4700, 430-4740, vagy 430-4712 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs:8.00-16.00,p: 8:00-1300), a 107, vagy a112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

További friss információk
Összehangolt akció keretében csaptak le a kábítószert árusítókra a rendőrök
Bűnügyi őrizetben az őrjöngő
Több mint 8 kilogramm kábítószert foglaltak le a csornai rendőrök
300 millió forintos drogfogás
Felszámolták a családi drogvállalkozást
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat