Ma: 2024.03.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Többször szexre kényszerítette a 17 éves gyakornokot a 39 éves győri szakács
Privatkopo.hu 2020. 02. 17. 12:03:00

Az akkor harminckilenc éves férfi 2018-ban, a munkahelyén, egy étteremben ismerkedett meg a tizenhét éves sértettel. A lány elutasítása miatt őt bántalmazta, bezárta, szexuális cselekmények eltűrésére kényszerítette, amit felvételen rögzített, majd annak nyilvánosságra hozatalával fenyegette a sértettet.



A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a férfi 2018 őszén flörtölni kezdett a munkahelyén a sértettel. Amikor a lány tudomást szerzett a férfi életkoráról és arról, hogy két gyermek édesapja, szakítani akart a férfival. A vádlott azonban a lány elutasítására féltékenységgel és ingerültséggel reagált, majd azzal kezdte fenyegetni a sértettet, hogy szakításuk esetén nyilvánosságra hozza a munkatársaikat kritizáló üzeneteiket.

A sértett ezért újra találkozott a férfival 2019 első hetében. A férfi ekkor - féltékenysége miatt - szó nélkül kivette a lány kezéből a mobiltelefonját, amivel elindult az otthona felé azzal, hogy az abban lévő üzenetek áttekintése után hajlandó azt visszaadni. Mindeközben a telefonját visszakövetelő sértettet két kézzel hanyatt lökte, szidalmazta és fel is pofozta.

A lakásba érve a férfi bezárta az ajtót és közölte a sértettel, hogy addig nem engedi ki, míg szexuálisan nem érintkeznek. A sértett eltűrte az aktust, ami után a férfi elengedte őt. A vádlott az együttlétet videóra vette.

Egy hét múlva a férfi ismét szexuális cselekményre kényszerítette a lányt és megmutatta neki a felvételt is, amivel kapcsolatban kilátásba helyezte, hogy nyilvánosságra hozza, ha a jövőben nem létesítenek szexuális kapcsolatot.

Egy újabb hét múlva a sértett a korábbi fenyegetés hatására újra eltűrte a férfi szexuális közeledését.  Ekkor a lány közölte, hogy a férfi szexuális tevékenysége kellemetlen, fájdalmas számára. Ettől a férfi dühössé vált és ököllel a szekrénybe ütött. Másnap ugyanezen okból a férfi elvette a lány telefonját, majd őt újra bezárta a lakásba. Ekkor a telefonon talált üzenetek miatti féltékenységéből fakadóan két esetben megütötte a sértettet, és elengedésének feltételeként nyíltan pornográf fényképfelvételeket készített róla.

Az ügyészség a vádlottat minősített szexuális kényszerítés bűntettével, minősített személyi szabadság megsértésének bűntettével és gyermekpornográfia bűntettével vádolja. Vele szemben tizenkét év szabadságvesztés is kiszabható.

További friss információk
Kapualjban árulta a drogot egy feleslegesen született nigériai
Nézeteltérés: hasba szúrta ismerősét
Kifosztás miatt kell felelnie két cigánynőnek
A marihuána szüreten már az NNI nyomozói is ott voltak
Rendőrkézen a gyöngyösi fosztogató
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat