Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Rács mögött a szorgos család: vittek szinte mindent, ami mozdítható volt
Privatkopo.hu 2020. 02. 10. 7:02:00

A gyanú szerint a három férfi testvér - egyikük élettár?sával közösen - többször követett el betöréseket, de loptak kocsiból, elhagyott épületekből és telephelyekről is. Vittek szinte mindent, ami mozdítható volt. Bűnügyi őrizetben, aztán letartóztatásban pihenhetik ki a fáradalmakat.



A budafoki rendőrök 2020. február 7-én, kevéssel 23 óra előtt állítottak meg egy autót, hogy igazoltassák a kocsiban utazó három fiatal férfit és egy nőt. Az igazoltatás során az egyenruhások az autó utasterében egy levágott katalizátorra és a katalizátor eltávolításához szükséges speciális eszközökre lettek figyelmesek.

Kiderült, hogy a kocsiban utazó három testvér, a 23 éves F. Achilles, a 25 éves F. Dávid, a 26 éves F. Károly és az ő élettársa, a 25 éves H. Viktória fél órával korábban egy Budapest IX. kerületében lévő építkezés melletti sötét utcában leparkolt, és míg két testvére figyeléssel biztosította, élettársa pedig a kocsiban várta, F. Károly levágta egy autó katalizátorát.

A rendőrök a négy elkövetőt előállították a BRFK XXII. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók megállapították, hogy a társaság korábban is követett el hasonló bűncselekményeket. Január 6-án, éjszaka, egy ferencvárosi telephelyről vittek el 600 ezer forint értékben kültéri ajtókat, január 15-én, éjszaka pedig egy budatétényi telephelyre törtek be, ahonnan közel egymillió forintnyi szerszámot loptak el. Bementek továbbá elhagyott épületekbe a III. és a XII. kerületben is, majd elvitték, amiket ott találtak, de loptak a XXII. kerületben szenet, Gyömrőn fenyőfát és Törökbálinton kábeleket is.

A XXII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a három férfit és a nőt lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és a testvérekkel szemben - őrizetbe vételük mellett - előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.?

További friss információk
Bűnügyi őrizetben az őrjöngő
Több mint 8 kilogramm kábítószert foglaltak le a csornai rendőrök
300 millió forintos drogfogás
Felszámolták a családi drogvállalkozást
Időskorút vertek meg és raboltak ki Kiskunhalason
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat