Ma: 2024.04.17. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Két nő tápszert akart rabolni egy harmadiktól
Privatkopo.hu 2020. 02. 21. 11:39:00

Letartóztatását indítványozta a Szegedi Járási Ügyészség annak a két nőnek, akik február 18-án, délután, a szegedi Bartók téren megkísérelték kirabolni egy ismerősüket.



A megalapozott gyanú szerint az elkövetők odamentek a forgalmas tér egyik padján üldögélő sértetthez, aki kevéssel azelőtt váltotta ki orvosi tápszereit. A gyanúsítottak először szóban próbálták meg rábírni a nőt a három karton tápszer átadásra, de ezt a sértett megtagadta.

A köztük kialakult szóváltás során a sértetthez képest nagy testi erőfölénnyel rendelkező egyik gyanúsított belekapott a nő arcába, majd a haját tépte és meg is ütötte. Ezalatt a társa igyekezett a kb. 22 ezer forint összértékű tápszeres dobozokat a padról magához venni, a sértett védekezése folytán azonban nem sikerült azokat megszereznie.

A megtámadott nőnek végül járókelők siettek a segítségére, akik a helyszínre rendőrt hívtak.

A támadás során a sértettnek nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.

A társtettességben elkövetett rablás bűntett kísérlete miatt indult eljárásban a járási ügyészség az elrejtőzés veszélye, a büntetőeljárás meghiúsításának veszélye, valamint részben a bűnismétlés veszélye okán tett előterjesztést a gyanúsítottak letartóztatására.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Rejtett kamerákkal rögzítette az apartmanjában megszálló vendégek pásztoróráit
Rendőrkézen a kifosztás elkövetője
Valami nem stimmelt az ötezressel
Nyugdíjas nőt kényszerítettek prostitúcióra Szigetváron
Prostitúcióra bírt rá több fiatal lányt egy miskolci férfi és nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat