Ma: 2024.04.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Cigányszerelem: „V.M.” maszkban, felfegyverkezve látogatta meg volt élettársát, és ha már ott volt, erőszakkal magával is vitte a fiatal nőt
Privatkopo.hu 2020. 05. 27. 9:39:00

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya fegyveresen elkövetett személyi szabadság megsértése bűntett, és magánlaksértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást V. M. 35 éves nyírábrányi lakos ellen.



A rendőrségre egy nyírmihálydi asszony tett bejelentést 2020. május 17-én, hajnalban, amely szerint egy arcát maszkkal eltakaró férfi, akinek vélhetően fegyvere is volt, rájuk tört a házukban, és erőszakkal magával vitte a 24 éves lányát. A nő hiába ellenkezett, a férfi kirángatta az ágyából és a házból, ezután egy autóba tuszkolta és elhajtott.

A nyomozók a bejelentés után megkezdték az adatgyűjtést, amelynek eredményeként rövid időn belül megállapították, hogy a nőt korábbi élettársa vihette magával.

A szabolcsi rendőrök - mivel felmerült, hogy az elkövetőnek fegyvere van - az elfogáshoz a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségét kérték, akik a feltételezett elkövetőt 2020. május 25-én, Turán elfogták. A férfit a rendőrök a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, és gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették. 

A rendőrök az elfogás helyszínén az akarata ellenére elhurcolt nőt is megtalálták, őt sértetlenül otthonába vitték.

A rendőrség kezdeményezte a gyanúsított letartóztatásának indítványozását. 

További friss információk
Rejtett kamerákkal rögzítette az apartmanjában megszálló vendégek pásztoróráit
Rendőrkézen a kifosztás elkövetője
Valami nem stimmelt az ötezressel
Nyugdíjas nőt kényszerítettek prostitúcióra Szigetváron
Prostitúcióra bírt rá több fiatal lányt egy miskolci férfi és nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat