Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
Ököllel, fadarabbal verte, megrugdosta, fojtogatta szomszédasszonyát egy 47 éves „férfi”
Privatkopo.hu 2021. 02. 27. 9:21:00

Meghívó nélkül érkezett szomszédja telkére 2019. május 2-án, kora délután a 47 éves férfi. Egy szót sem szólt, csak nekiesett az udvaron kertészkedő nőnek. Ököllel sorozta a fejét, az arcát, majd lenyomta a földre és egy keze ügyébe került fadarabbal többször lesújtott rá. 



Az áldozat hiába próbált védekezni, erőfölényben lévő támadója nem hagyta abba, elhajítva a fadarabot rugdosni kezdte az asszony hátát, majd ájulásig fojtogatta. A magatehetetlen sértettet aztán sorsára hagyta és elmenekült.

Az áldozatra ismerőse talált, majd hívta a mentőket és a rendőrséget. A nő súlyos sérülésekkel, orrcsonttöréssel, arccsonttöréssel és bordatöréssel került kórházba. Az orvosszakértői vélemény szerint az erőbehatások módját és nagyságát figyelembe véve komolyabb sérüléseknek, akár a sértett halálának is fennállt a reális veszélye, hiszen a fojtogatás közben törhetett volna a gégeporc, vagy elzáródhatott volna a légút, ezért emberölés kísérletére módosították a bűncselekmény minősítését, a nyomozást átvették a megyei rendőrök.

A brutális támadással meggyanúsított, az áldozattal évek óta perben álló 47 éves szomszéd tagadta a bűncselekmény elkövetését. Védekezése szerint otthon sem volt, csak akkor ért haza, amikor az asszonyt elvitte a mentő. A nyomozás adatai cáfolták védekezésének részleteit.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a 47 éves férfivel szemben emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

További friss információk
„Nekipattanás”: Szűcs Patrik a 112-es segélyhívó diszpécserének elismerte, hogy ő okozta a debreceni halálos közlekedési balesetet, ám most azon mesterkedik, hogy az elhunyt sofőrre tolja a felelősséget
Ellentámadásba lendült a debreceni tragédiát okozó milliárdoscsemete: Szűcs Patrik azt bizonygatná, hogy nem ő, hanem a baleset áldozata hibázott
Önkezével vetett véget életének a fiát gyászoló 53 éves apa
Pesterzsébeti tragédia: az édesanya saját kezével próbálta kiszabadítani 9 éves kisfiát a beton alól
Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen gázolt és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott a volt bátonyterenyei képviselő - korábban kábítószeres ügy miatt gyűlt meg a baja a törvénnyel
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat