Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Kevéssel a merénylet után a rendőrség besúgói tényként közölték, hogy egy médiaszemélyiség adott megbízást Fenyő megölésére
Magyar Idők 2018. 06. 16. 9:18:00

A nyomozás érdekeire hivatkozva nem üzenget a sajtóban Kovács Lajos nyugalmazott rendőr ezredes. A Fenyő-gyilkosságot is vizsgáló egykori főnyomozó nem kívánt rea­gálni arra, hogy az ügyben felbujtással gyanúsított Gyárfás Tamás az ellene folyó hangulatkeltéssel vádolja őt, és azt állítja: ezért indult ellene büntetőeljárás.



„Nem reagálok a gyanúsított mondandójára, nem üzengetek a sajtóban” - mondta a Magyar Időknek pénteken Kovács Lajos, a Fenyő-gyilkosság egykori főnyomozója, akit Gyárfás Tamás azzal vádol, hogy neki köszönheti a büntetőeljárást, mivel a főtiszt úgymond hangulatot keltett ellene, amihez a sajtó jelentős része is partnernek bizonyult.

Értesülésünk szerint rendőri körökben pozitívan fogadták, hogy Gyárfás a Magyar Időknek adott interjúban részletekbe menően nyilatkozott a Fenyő-ügyről. A Vico médiabirodalom egykori nagyhatalmú ura 1998-as meg­gyilkolása kapcsán felbujtással gyanúsított sportvezető ugyanis a csütörtökön megjelent cikkben olyan körülményekről is beszélt, amelyekről korábban nem ejtett szót. „Minél többet nyilatkozik, annál több részletet árul el, és ez kifejezetten jó a nyomozásnak” - fogalmaztak az ügyre rálátó informátoraink.

A sportvezető elismerte, hogy régi kapcsolatban állt az olajozásból ismert vállalkozóval, Portik Tamással, valamint az erőszakos bűncselekmények miatt eddig összesen 13 évet rács mögött töltött Tasnádi Péterrel. Utóbbival kapcsolatban a Nap TV volt tulajdonosa elmondta: 2004-ben több részletben adott neki tízmillió forint kölcsönt egy vállalkozás beindításához.

Az anyagi segítséget pedig azzal magyarázta, hogy Tasnádi korábban segített neki visszaszerezni az ellopott autóját, és kiadványaiba is számos hirdetést szervezett.

Mint ismert, Tasnádi Péter a bíróságon és rendőrségi vallomásokban azt állította: háromszor „vette le” Gyárfást, aki 1997-ben megbízta őt Fenyő megöletésével, Tasnádi azt állította, hogy a megbízásért járó díj előlegét felvette, majd a gyilkosságért kitűzött díj másik felét is behajtotta Gyárfástól, amikor meghallotta, valaki megölte Fenyő Jánost, később pedig még egyszer „levette” a Nap TV tulajdonosát. Tasnádi volt felesége azt vallotta: szerinte a férje megölette Fenyőt, aztán felvette a pénzt is, amit ő maga rakott a páncélszekrénybe.

Gyárfásnak az interjúban megfogalmazott verziója szerint Tasnádi egyik volt „katonája” a szabadulása után megjelent nála, hogy a Tasnádinak adott állítólagos kölcsön egyik részletét elvigye munkaadójának. A testőr vallomása azonban arról szól, hogy Tasnádi az „elvégzett munka”, azaz Fenyő meggyilkoltatása díjából fennmaradt milliókért küldte őt a Nap TV Angol utcai épületébe.

A férfi álnéven jelentkezett be a portán, majd - Gyárfás szerint - a Fenyvesiként bemutatkozó ember megpróbálta megzsarolni, de ő a hatóságokhoz küldte az illetőt, majd egy év múlva Kovácsék házkutatást tartottak, és a portán a látogatókat nyilvántartó naplót keresték. Gyárfás a Magyar Időknek ennek kapcsán azt mondta: másnap bement a rendőrségre, tanúvallomást tett arról, hogy „Fenyvesi” megpróbálta megzsarolni, és hogy Tasnádinak kölcsönt adott. A nyomozók szerint azonban Gyárfás nem a Fenyő-ügyet vizsgáló Kovács Lajost és munkatársait kereste meg, hanem egy másik osztályt, és mindehhez Kovácsék főnöke az ezredes tudta nélkül adta beleegyezését…

Portik Tamással összefüggésben a sportvezető azt nem tudta megmondani, hogy hányszor találkozott vele, de leszögezte, erőszakos cselekedetre sosem ösztönözte a férfit. Állítása szerint nem tudott arról, hogy a beszélgetéseik idején Portikot körözte a rendőrség.

Társalgásaik témájáról elárulta, hogy Portik többször szóba hozta a Fenyő-gyilkosságot, és részletesen beszámolt róla, hogy 1994-ben Portik miként bérelte ki a villáját, valamint hogy 2004-ben elcserélték az ingatlanjaikat. Gyárfás azt hangsúlyozta, hogy Portik ellen egyik időpontban sem volt büntetőeljárás, ezzel együtt úgy nyilatkozott, hogy tartott beszélgetőpartnereitől. Gyárfás az interjúban többször is hangsúlyozta, hogy sem Tasnádit, sem Portikot nem bízta meg Fenyő megöletésével, és kijelentette, hogy „elvileg” hajlandó lenne alávetni magát hazugságvizsgálatnak is.

Kovács Lajos ugyan nem kívánt reagálni Gyárfás szavaira, azonban az egykori főnyomozó hetekkel korábban a PestiSrácok.hu-nak a téma kapcsán úgy nyilatkozott: soha nem keltett hangulatot Gyárfással szemben, s meggyanúsításáig a nevét sem mondta ki. Hangsúlyozta, tudja, Gyárfás neheztel rá, ám úgy gondolja, aki gyilkossági nyomozó és nincsenek haragosai, az nem jól végzi a munkáját, csak „maszatol”.

Kovács Lajos közölte: nem zavarja, hogy Gyárfás haragszik rá, mert őt csak egy dolog fűtötte annak idején, hogy megtudja, ki ölte meg Fenyő Jánost, és ki adott erre utasítást. Gyárfás pedig úgy került képbe, hogy ellenséges viszonyban állt Fenyővel, háborújuk a nyilvánosság előtt zajlott, hiszen mindketten médiamogulok voltak. „Ez volt az oka, hogy Gyárfás szerepét is vizsgáltuk a gyilkosságban” - mondta a nyugalmazott ezredes, aki Gyárfás maffiakapcsolataira utalva azt vetette fel: „mi a fenének barátkozik a legmagasabb körökbe is bejáratos ember olyan sötét alakokkal, mint Tasnádi vagy Portik”?

Kovács Lajos a Zoom.hu-nak úgy fogalmazott, semmiféle hangulatkeltésre nem volt szükség, a rendőrségnek meg se kellett szólalnia ahhoz, hogy sokan - például Fenyő környezetében - Gyárfást a potenciális megbízók közé sorolják. Két héttel a merénylet után a rendőrség besúgói már kész tényként közölték, hogy jóval korábban egy médiaszemélyiség megbízást adott Fenyő megölésére, és hogy a megbízás Gyárfás Tamástól való, valamint hogy a közvetítők „jó pénzt ígértek a munkáért”.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat