Ma: 2020.07.04. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Összeszurkálta volt élettársát, majd a kisgyermeküket a holttest mellett hagyta - sajnos nincs halálbüntetés
Privatkopo.hu 2020.06.05. 8:41:00

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség emberölés bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat a 30 éves győri férfival szemben.



A vádirati szerint a férfi és a nő élettársi kapcsolata megromlott, ezért tavaly februárban a nő a 10 hónapos kisfiukkal együtt elköltözött a férfitól egy Győrhöz közeli településre, Kajárpécre. Itt a férfi rendszeresen látogatta őket.

Egy ilyen látogatás alkalmával a bérlemény konyhájában a férfi - féltékenység miatt - számon kérte a sértettet, majd háromszor ököllel megütötte, amitől a nő a földre esett. A földről felkelve a nő a szobába menekült, ahol a kisfiuk is tartózkodott. Itt a férfi a kanapén két kézzel fojtogatni kezdte a nőt, majd egy késsel kilencszer arcon és nyakon szúrta. A földre eső, erősen vérző sértettet ezt követően a földön hagyta, majd a hangosan síró gyermekhez ment, őt felvette, csitítani próbálta, végül letette a földre és távozott.

A nőnél a súlyos sérülések az élettel összeegyeztethetetlen állapotot eredményeztek, így ő perceken belül életét vesztette. Holttestére, és a testen sírva, vértől áztatott ruhában fekvő csecsemőre másnap reggel találtak rá.

A letartóztatásban lévő elkövetővel szemben - a halmazati szabályokra tekintettel - 20 év szabadságvesztés is kiszabható - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.

További friss információk
Ököllel ütötte ismerősét egy fiatalkorú, a sértett súlyos sérülést szenvedett
Jogerősen elítélték a szomszédját fegyverrel életveszélyesen megsebesítő férfit: 7 év börtönbüntetést kapott
Őrizetbe vették a süttői kettős emberölés gyanúsítottját - az egyik áldozat 26 éves öccse követte el a bűncselekményt
Különös kegyetlenséggel végzett az őt pénzelő nagynénjével a 24 éves drogfüggő férfi
Bántalmazta volt élettársát, majd fenyegetéssel pénzt szerzett tőle
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat