Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Droglabort számoltak fel a BRFK Felderítő Főosztály nyomozói
Privatkopo.hu 2021. 01. 09. 7:35:00

A gyanú szerint az elkövetők álnéven bérelt lakást használtak a kábítószer előállításához és tárolásához. Öt luxusautót és 21 millió forint értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök.



A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály és a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói 2021. január 7-én, a reggeli órákban egy lakásbetörés-sorozat kapcsán jelentek meg egy budapesti lakásnál, ahol egy droglabor fogadta őket.

Az eljárás során kiderült, hogy a XI. kerületi lakást álnéven bérelte ki M. Attila, aki ellen négy elfogatóparancs is érvényben volt. Őt és társát a nyomozók még aznap elfogták.

A rendőrök a drogbiznisz miatt kibérelt lakásban és a feltételezett elkövetők tartózkodási helyén összesen 3 kilogramm marihuánát és 5 kilogramm amfetamint találtak, amelyek értéke 21 millió forint. Ezen kívül hordókban és edényekben tárolt - kábítószer előállításához szükséges - vegyszereket, valamint 45 millió forint értékben luxusautókat is lefoglaltak. ?

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály nyomozói a 43 éves M. Attilát és a 46 éves P. Lászlót kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd - őrizetbe vételük mellett - előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.?

További friss információk
Gyermekpornográfia elkövetőjével szemben emelt vádat az ügyészség
Letartóztatásba került az embercsempész banda vezére
Fogva tartotta, megütötte, megrugdosta és ollóval bántalmazta volt feleségét
Egy év alatt több százszor zaklatta volt élettársát
Prostituáltakat dolgoztattak a székesfehérvári éjszakai bárban
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat